Ugrás a tartalomra

Újpesten is veretlen a Diósgyőr

Létrehozva
A Kisvárda és a Békéscsaba legyőzése után Újpesten is veretlen maradt a DVTK labdarúgó csapata.

A bajnoki főpróbájukat tartó, az Európa Konferencia Liga-selejtezőre készülő lila-fehérek otthonában a 78. percig vezetett a Diósgyőr, de a hazaiak végül egyenlíteni tudtak.

Kondás Elemér: - Ez a találkozó is jól szolgálta a felkészülésünket. Kicsit javítottunk a védekezésen és kértem a játékosokat, hogy azokat az elemeket, amiket gyakoroltunk, próbálják betartani, hiszen a Békéscsaba ellen néhányszor lyukasak voltunk. Most ezt egy jó csapat ellen és képzett játékosokkal szemben kellett megvalósítani. Az elején többet birtokolta a labdát az Újpest, de utána feljöttünk. Egy szép akció után büntetőhöz jutottunk, amit ki is tudtunk használni. Utána is megvoltak a lehetőségeink, amelyekből gólt szerezhettünk volna, nyilván a hazai csapatnak is és egy átlövésből kaptunk gólt. Ilyenkor nem nagyon szoktam foglalkozni az eredménnyel, de az újpesti stadionban jó eredmények számít az 1-1, a fő szempont ugyanakkor az volt, hogy a játékosok megfelelő terhelést kapjanak. A labdarúgóink hozzáállásával tökéletesen meg vagyok elégedve, játékban akadtak problémák, ezeket majd folyamatosan kijavítjuk, de ismétlem, egy jó csapat ellen voltak ezek a hibák.

Ez is érdekelhet

Nem volt esélyük, simán kikaptak
Sport
Férfi kézilabda NB I/B, 19. forduló: diósgyőri vereség.
Védőjátékuk csődöt mondott
SportMiskolc
Férfi kosárlabda NB I/B, Piros csoport, alapszakasz, 21. forduló.
Jótékonysági SakkParty: huszonnyolcan voltak
SportMiskolc
A DVTK Medicalban szombaton nemes célt szolgáló akciót tartott a Rotary Club Miskolc.
Már huszonegy egyéni bajnoki címnél tart
SportMiskolc
A diósgyőri Kékesi Márton nagyszerűen szerepelt Ausztriában.