Ugrás a tartalomra

A DVTK indulása kérdéses, a Brassó pedig nem adott le érvényes nevezést

Létrehozva
A jégkorong Erste Liga honlapja szerint a 2021/22-es szezon változatlan létszámmal, de változó összetételben rajtolhat szeptemberben.
Kép
Korábbi felvétel

A csapatnevezési határidőig nyolc magyarországi és két erdélyi együttes nyújtott be érvényes nevezést a következő bajnoki évadra, azonban az előző idényben döntős Corona Brasov nincs köztük. A legutóbbi három idényt a szlovák Extraligában töltő DVTK Jegesmedvék csapata ugyanakkor igen, viszont esetében kiemelik, hogy még nem zárultak le a szlovák féllel folytatott tárgyalásai, így elképzelhető, hogy mégsem csatlakoznak a magyar bázisú nemzetközi ligához.

A Román Jégkorong Szövetség tájékoztatása szerint éves közgyűlésük azzal a feltétellel járult hozzá az erdélyi csapatok részvételéhez, ha az Erste Liga mindhárom klubjuk nevezését befogadja, ellenkező esetben egyikük sem lehet részese a versenysorozatnak. „A liga a román szövetség ultimátumként értelmezhető feltételét visszautasítja, mert egy olyan klub nevezését, amely azt határidőig nem nyújtotta be, sőt mulasztását az RJSZ döntését követően sem pótolta, lehetetlen befogadni” – áll a liga közleményében.

Hozzáteszik: az Erste Liga vezetése hivatalos formában tájékoztatta az RJSZ-t arról, hogy a ligába való nevezés szabályai rögzítettek, valamennyi résztvevő számára előzetesen ismertek, így örömmel fogadják mindazon sportszervezetek csapatait, amelyek ezeknek a szabályoknak megfelelnek.

Az Erste Liga 2021/22-es idényére érvényes nevezést leadott csapatok: DEAC, Dunaújvárosi Acélbikák, DVTK Jegesmedvék, FTC-Telekom, Gyergyói Hoki Klub, MAC HKB Újbuda, Opten Vasas HC, Sport Club Csíkszereda, Titánok, UTE.

Ez is érdekelhet

Nem volt esélyük, simán kikaptak
Sport
Férfi kézilabda NB I/B, 19. forduló: diósgyőri vereség.
Védőjátékuk csődöt mondott
SportMiskolc
Férfi kosárlabda NB I/B, Piros csoport, alapszakasz, 21. forduló.
Jótékonysági SakkParty: huszonnyolcan voltak
SportMiskolc
A DVTK Medicalban szombaton nemes célt szolgáló akciót tartott a Rotary Club Miskolc.
Már huszonegy egyéni bajnoki címnél tart
SportMiskolc
A diósgyőri Kékesi Márton nagyszerűen szerepelt Ausztriában.