Ugrás a tartalomra

Idén végre újra lesz Kassa-Miskolc Ultramaraton

Létrehozva
A futóversenyt tavaly el kellett halasztani a pandémia miatt, azonban idén – egy újabb kényszerű átidőzítés után – november 6-án megrendezik a sport mellett a két város barátsága szempontjából is fontos rendezvényt.

A szervezők sajtótájékoztatón osztottak meg információkat a tervezett III. Kassa-Miskolc Ultramaratonnal kapcsolatban. Miskolc város képviseletében Varga Andrea alpolgármester arra emlékeztetett, hogy a verseny régi hagyományokra nyúlik vissza. Ezzel arra utalt, hogy bár harmadik alkalommal szervezik azt meg, az első megmérettetés 1999-ben volt.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy a 115 kilométeres ultramarton nem csupám a sport szeretetéről szól: jó példája Kassa és Miskolc együttműködésének is. Emellett a futók több települést érintenek az útvonal során, amelyeknek így lehetőségük van megmutatni turisztikai és kulturális értékeiket.

A kassai önkormányzatot Mário Švec sportért felelős osztályvezető képviselte. Mint elmondta, a szlovák partner is a két város kapcsolatának erősödését látja a közös rendezvényben, amin reméli minél többen indulnak el. Emellett tolmácsolta a kassai maraton klub üdvözletét a Marathon Club – Miskolc számára.

Kép
Mário Švec sportért felelős osztályvezető, kassai önkormányzat
Fotó: Juhász Ákos

Megemlített egy még gyerekcipőben járó, de izgalmas elképzelést: szeptemberben a csehországi Ostrava városában találkoznak a helyi erők, Kassa, a lengyel Katowice és Miskolc képviselői, hogy együtt gondolkodjanak az ultramarton V4-eket érintő útvonalváltoztatásáról.

Borkuti László a szervezőbizottság elnökeként arról beszélt, hogy egy ideje fel akarják éleszteni a maraton 1999-ben megkezdett hagyományát. Tavaly már mindent előkészítettek a versenyhez, a világjárvány és a korlátozások azonban közbeszóltak. Idén lehetőségük van bepótolni az elmaradt rendezvényt.

Kép
Borkuti László, a szervezőbizottság elnöke
Fotó: Juhász Ákos

A verseny technikai részleteivel kapcsolatban megosztotta, hogy szlovák és magyar nevezők mellett cseh, illetve lengyel versenyzők is regisztráltak. A legutóbbi verseny 2019-ben Kassáról indult és Miskolcon végződött, ezúttal megcserélődnek a rajt-cél szerepek. Maga az útvonal további 9 helyszínt érint: Sajóvámos; Szikszó; Hernádkércs; Abaújszántó; Vizsoly; Gönc; Kéked; Nyizna Mysla, Siroka; Kassa, Golianova. A szervező ezúton is köszönetét fejezte ki a településeknek, hogy frissítőpontként csatlakoztak az eseményhez.

Ez is érdekelhet

Nem volt esélyük, simán kikaptak
Sport
Férfi kézilabda NB I/B, 19. forduló: diósgyőri vereség.
Védőjátékuk csődöt mondott
SportMiskolc
Férfi kosárlabda NB I/B, Piros csoport, alapszakasz, 21. forduló.
Jótékonysági SakkParty: huszonnyolcan voltak
SportMiskolc
A DVTK Medicalban szombaton nemes célt szolgáló akciót tartott a Rotary Club Miskolc.
Már huszonegy egyéni bajnoki címnél tart
SportMiskolc
A diósgyőri Kékesi Márton nagyszerűen szerepelt Ausztriában.