Ugrás a tartalomra

Csütörtökön az angolok ellen játszunk VB-selejtezőt

Létrehozva
A csoportelső angolokat fogadjuk Budapesten, a tét pedig nem kicsi: ha legyőzzük őket, akkor a csoport elsőhelyére léphetünk a 2022-es katari futball-világbajnokság selejtezőjében.

A két csapat sikeres európa-bajnoki szereplés után kezdi meg az őszi szezont. Marco Rossi szövetségi kapitány együttese nemcsak azért reménykedhet bravúros pontszerzésben, mert bebizonyította, a világ legjobbjaival is felveszi küzdelmet, hanem azért is, mert az Eb-hez képest mindenképpen erősödött azzal, hogy a nemzeti csapat legértékesebb játékosa, Szoboszlai Dominik felépült sérüléséből. Emellett Sallói Dániel bombaformában futballozik az amerikai bajnokságban, de az új idényben már szintén szerzett gólt Sallai Roland, Schäfer András és a csapatkapitány Szalai Ádám is. Ami komoly fejtörést okozhat az olasz szakvezetőnek, hogy kivel helyettesítse az eltiltott Nagy Ádámot.

A csoportból az első helyezett jut ki a 2022-es, katari világbajnokságra, a második pedig pótselejtezőt játszhat a részvételért. A magyar válogatottnak a pótselejtezőre még akkor is van esélye, ha a második helyet sem sikerül megszereznie, mivel tavaly ősszel megnyerte a kvartettjét a Nemzetek Ligája másodosztályát jelentő B divízióban. Az NL-ből ugyanis a két legjobb olyan csoportgyőztes csatlakozik a pótselejtező mezőnyéhez, amely a vb-selejtezők során nem végez az első két helyen. A 12 csapat egymérkőzéses elődöntő-döntő rendszerben küzd majd meg a fennmaradó helyekért.

Európai vb-selejtezők, I csoport, 4. forduló:

Magyarország-Anglia, Puskás Aréna 20.45

Andorra-San Marino, Andorra La Vella 20.45

Lengyelország-Albánia, Varsó 20.45

A tabella:

1. Anglia          3   3  -  -   9- 1  9 pont

2. MAGYARORSZÁG    3   2  1  -  10- 4  7

3. Albánia         3   2  -  1   3- 2  6

4. Lengyelország   3   1  1  1   7- 5  4

5. Andorra         3   -  -  3   1- 8  0

6. San Marino      3   -  -  3   0-10  0

Borítókép: MLSZ

Ez is érdekelhet

Hatgólos pólóvereség
SportMiskolc
Vízilabda, E.ON férfi OB I-es bajnokság, alapszakasz, 1. csoport, 13. forduló.
Lalik Petra harmadik lett
SportMiskolc
52. fedett pályás atlétikai magyar bajnokság és téli dobó bajnokság, Nyíregyháza.
Nem volt esélyük, simán kikaptak
Sport
Férfi kézilabda NB I/B, 19. forduló: diósgyőri vereség.
Védőjátékuk csődöt mondott
SportMiskolc
Férfi kosárlabda NB I/B, Piros csoport, alapszakasz, 21. forduló.