Ugrás a tartalomra

Élőben közvetítjük a Fehérvár elleni derbit

Létrehozva
Utolsó hazai felkészülési mérkőzését játssza szombaton a DVTK Jegesmedvék csapata.
Kép

Az Ice Hockey League-ben szereplő Hydro Fehérvár AV19 lesz az ellenfele Tokaji Viktor együttesének szombaton este 6 órától a Miskolci Jégcsarnokban. Komoly erőpróbára van kilátás, hiszen teljes kerettel érkezik a vendégcsapat – ahogy a hazaiak is bevetnek majd mindenkit. Egyrészt ezt kívánja meg az egyik legjobb magyar csapat elleni derbi, másrészt rohamosan fogy a felkészülési idő. Hazai pályán most láthatjuk utoljára a miskolciakat, mielőtt megkezdődne a szezon (de előtte még szeptember 8-án a Tüskecsarnokba utaznak a Jegesmedvék, ahol az FTC-Telekommal tartanak egy bajnoki főpróbát).

Jó hír a miskolciaknak, hogy létrejött a megállapodás, így a Miskolc Televízió műsorában, valamint a minap.hu Facebook-oldalán is élőben követhetik a mérkőzést. A Jegesmedvéket most láthatják majd először a megújult kerettel: a fiatal miskolci tehetségekkel és már a csapattal együtt edző külföldi igazolásokkal.

Akik mégis a helyszínen tekintenék meg a Fehérvár elleni mérkőzést, azoknak – a jelenleg hatályos szabályok szerint – rendelkezniük kell védettségi igazolvánnyal, amennyiben elmúltak 18 évesek. Az ennél fiatalabbak – felnőtt kíséretében – védettségi igazolvány nélkül is szurkolhatnak.

Ez is érdekelhet

Hatgólos pólóvereség
SportMiskolc
Vízilabda, E.ON férfi OB I-es bajnokság, alapszakasz, 1. csoport, 13. forduló.
Lalik Petra harmadik lett
SportMiskolc
52. fedett pályás atlétikai magyar bajnokság és téli dobó bajnokság, Nyíregyháza.
Nem volt esélyük, simán kikaptak
Sport
Férfi kézilabda NB I/B, 19. forduló: diósgyőri vereség.
Védőjátékuk csődöt mondott
SportMiskolc
Férfi kosárlabda NB I/B, Piros csoport, alapszakasz, 21. forduló.