Ugrás a tartalomra

Miskolc az Erőemelő Világbajnokság házigazdája

Létrehozva
Vasárnap kezdetét vette az Erőemelő Amatőr Világszövetség (WUAP) Erőemelő Világbajnoksága. A rangos megmérettetés részeként szeptember 19. és 25. között közel 500 sportoló látogat el Miskolcra.

Tavaly a pandémia miatt el kellett halasztani a versenyt, úgyhogy idén már mindenki nagyon várta, hogy bepótolhassák a megmérettetést. Három versenyszámban küzdenek meg a sportolók: erőemelés, fekvenyomás és felhúzás. Ezeken belül – külön férfi és női – ifjúsági, junior, felnőtt, open és masters kategóriákban dolgoznak majd az izomzatok.

Preview Image
Képgalériánk a verseny első napjáról; Fotó: Juhász Ákos

A megnyitón Veres Pál polgármester mindenkit arra biztatott, hogy látogasson el a Miskolc Városi Szabadidőközpontba, ugyanis látványos verseny lesz, amely során hatalmas súlyokat mozgatnak meg a résztvevők. Külön kiemelte, hogy a legfiatalabb induló 15, míg a legidősebb 88 éves.

Mészáros László főszervező, a sportág legendája maga is versenyezni fog az egy hét folyamán. Most azonban arról biztosította portálunkat, hogy a világbajnokság rendben elindult. Külön kiemelte a nagyszerű bírói gárdát, akik irányítják a megmérettetést.

Ez is érdekelhet

Miskolci nézők is szurkoltak a mieinknek a svájci fővárosban. Fotó: magánarchívum
Osztrák siker Zürichben
Sport
Második mérkőzését is elveszítette a magyar férfi jégkorong válogatott az elit csoportos világbajnokságon.
A diósgyőri Csollák Márkó is játszott a finnek ellen. Fotó: DVTK
Nem a finneket kell megverni
SportMiskolc
Svájc fővárosában megkezdődött a férfi jégkorongozók elit csoportos világbajnoksága.
Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, Fürjes Balázs, a NOB tagja és Gyulay Zsolt, a MOB elnöke (balról jobbra). Fotó: MOB/Bodaki Márk
Elfogadták a téli olimpiai beszámolót, Büki Ádám teljesítménye is napirendre került
SportMiskolc
Ötkarikás mozgalom: a Danubius Hotel Hélia adott otthont szombaton A Magyar Olimpiai Bizottság közgyűlésének.