Ugrás a tartalomra

Sportélmény hatvan percben

Létrehozva
Második alkalommal rendezték meg a DO60 Diáksportfesztivált hétfőn kétszáz gyermek részvételével – ezúttal az Egyetemi Körcsarnokban.
Kép
fotó: Parai Roland

2019 májusában szervezték meg először a fesztivált Miskolcon, akkor szabadtéren, az Atlétikai Centrumban. A két évvel ezelőtti eseményt Dombi Rudolf és Vajda Attila olimpiai bajnok kajakozó, illetve kenus nyitotta meg.

Kép

Idén az Egyetemi Körcsarnok adott otthont az egyórás sportolásra fókuszáló diáksportrendezvénynek. A „do” az angol csinálni ige, ehhez pedig hozzájön az a napi percszám, amennyit a gyerekeknek kell eltölteniük testmozgással. A fesztiválon az alapvető mozgáskészségeket tudják elsajátítani a kicsik a közös sportolással, ezáltal fejlődik a szociális kompetenciájuk.

– A diáksportfesztiválok célja, hogy a gyerekek élvezzék a játékokat, mindent kipróbáljanak, örömüket leljék a mozgásban. A legfontosabb az élmény, nincs megmérettetés, pontszámítás, így eredményhirdetés és éremosztás sem.  Nyolc pályát építettünk idén, a fókuszban a kölyökatlétika van, sok játékot pedig összekapcsoltunk a szivacskézilabdával. Tíz iskolából kétszáz gyereket mozgattunk meg, akik nagyon élvezték a sportolást. Szeretnénk a testnevelőket és a tanítókat is bevonni, hogy minél többet foglalkozzanak a tesiórákon ezekkel a feladatokkal – mondta el portálunk érdeklődésére Soós Istvánné szakmai vezető.

Kép

A DO60 a sportban tehetséges diákok felfedezését is szolgálja, valamint azt, hogy a sportélményeken keresztül a gyerekek életébe beépüljön a napi legalább hatvan percig tartó testmozgás.
 

Ez is érdekelhet

Hatgólos pólóvereség
SportMiskolc
Vízilabda, E.ON férfi OB I-es bajnokság, alapszakasz, 1. csoport, 13. forduló.
Lalik Petra harmadik lett
SportMiskolc
52. fedett pályás atlétikai magyar bajnokság és téli dobó bajnokság, Nyíregyháza.
Nem volt esélyük, simán kikaptak
Sport
Férfi kézilabda NB I/B, 19. forduló: diósgyőri vereség.
Védőjátékuk csődöt mondott
SportMiskolc
Férfi kosárlabda NB I/B, Piros csoport, alapszakasz, 21. forduló.