Ugrás a tartalomra

Fontos találkozón maradt alul az MVLC

Létrehozva
6-9 arányú vereséget szenvedtek otthon a miskolci vízilabdások a férfi OB I 4. fordulójában.
Kép

Az ellenfél a Szeged csapata volt, akik jó taktikával, felkészülten merültek a medencébe: az első félidőben sikerült egyetlen lőtt gólon tartaniuk a hazai csapatot. A vendégek mestere. Kiss Csaba a következőképp értékelte a meccset:

- Nehéz találkozóra számítottunk: igazunk lett. Nem nyílt szét az olló. Bár végig uraltuk a játékot, nem voltam nyugodt, mert a miskolci csapat komoly erőt képvisel, és tudtam, hogy nem fogják feladni a küzdelmet – mondta a szegedi szakvezető, aki azt is hozzátette, nagyon örül, hogy a mérkőzésen jól szerepeltek csapata fiataljai.

Kiss István, az MVLC edzője szerint a mérkőzés elején tapasztalt gólképtelenségnek köszönhetik a vereséget.

- Tudtuk, hogy ez a 3 pont fontos mindkét csapat számára – így is mentek be a játékosok a vízbe. Sajnos nekünk az elején jött egy rövidzárlat, kihagytunk egy fontos ziccert és elpuskáztuk az emberelőnyös helyzeteket. A védekező játékkal nem volt nagy probléma, de hat góllal nem lehet mérkőzést nyerni. Ennek ellenére tanulni kell a hibákból és menni előre – véli a miskolciak szakvezetője.
 

Ez is érdekelhet

A diósgyőri Csermák Dániel a plusz 90 kilogrammos súlycsoportban képviselte színeinket Belgrádban. (Képünk egy korábbi versenyén készült.) Fotó: magánarchívum
Hetedik lett a magyar válogatott
Sport
Cselgáncs: vegyes csapatok Európa-bajnoksága Szerbiában.
Varga baleset Zemplén Rally DuEn RALLY oldala
Zemplén Rally: hatalmas baleset és bajnokhirdetés
SportBorsod-Abaúj-Zemplén
Nem telt eseménytelenül a 2026-os Zemplén Rally. Súlyos baleset borzolta a kedélyeket.
A Miskolc Népkert Volán SE őszi bajnok női labdarúgó csapata. Fotó: Munkácsi Mátyás
Őszi bajnok a Miskolc Népkert Volán
SportMiskolc
Magabiztos győzelmet aratott a Miskolc Népkert Volán SE a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei női kispályás, csökkentett pályaméretű bajnokság 9. fordulójában.
labdarúgás
A hajrában bukott el a Vasút
SportMiskolc
Az Emődi ÁIDSE csapata a gól nélküli első félidőt követően 1-0-ra győzött az MVSC-Miskolc otthonában.