Dajka István tizenhat évesen lépett be első egyesületébe azért, hogy majd egyszer megvalósítsa álmait. A Miskolci Honvéd motoros szakosztályának tagjaként kezdetben még nem tudta, milyen szakágat válasszon. Edzője úgy irányította, hogy mindenféle motorozásban kipróbálja tanítványa képességeit. Elindult terepversenyeken, gyorsasági pályán, és megismerkedett a salakmotorozással is.
Egy idő után úgy érezte, hogy hozzá legközelebb a salakmotorozás áll. Gyors, látványos és férfias. Olyan, mint a százméteres síkfutás. Az ember vesz egy nagy levegőt és fut, ahogy csak bír. A salakverseny is ilyen. Egy ovális pályán négy kört kell megtenni úgy, hogy a végén a négy versenyző közül téged intsen le zászlójával elsőnek a startmester. A motoron fék nincs, csak gáz. Persze az kevés, ha csak a gázt húzza a salakos, jó helyzetfelismerés, gyors döntés, kiváló kanyartechnika kell hozzá. És még valami. Itt nincs helye a félelemnek.
A salakmotorozás a legbátrabb férfiak sportja.
Amikor 1958-ban kiírták a magyar országos bajnokság menetrendjét, a résztvevő miskolciak között ott állt Dajka István neve. Már az első évben összesített ötödik helyezésével bizonyította, kivételes tehetsége van a salakmotorozáshoz. Aztán a következő évben már a második helyet szerezte meg a debreceni példaképe, Vörös mögött. A közönség kedvence lett szerénységével és sportszerűségével. Ezt azzal vívta ki, hogy amikor egyik nagy riválisa, Pásztor bukott egy versenyen, a futam leintése után nem a depóba sietett, hanem visszakanyarodott, és az éppen ápolás alatt álló vetélytárshoz sietett, megtudni, mi van vele, és együttérzése jeléül barátságosan megveregette a vállát.
1961-ben már nem talált legyőzőre. Persze ez egyáltalán nem volt egyszerű, mert mindenki őt akarta már akkor legyőzni. Jobbak voltak a motorok is, erősebbek az ellenfelek. Rosszul indult, mert az első fordulóban a debreceni versenyen megnyert négy futam után az utolsó, ötödik futamban vezető helyről elesett. Ez azt jelentette, hogy összesítésben csak harmadik lett. Aztán a következő három forduló mind a tizenöt futamát, melyben elindult, megnyerte, így már igen nagy előnnyel vezetett a bajnokságban. Az utolsó, ötödik fordulóban már inkább a biztonságos versenyzésre figyelt, hogy bukás és sérülés nélkül fejezze be a versenyt. Második lett, de összesítésben óriási előnnyel nyerte meg az országos bajnokságot.
Amikor felállt a dobogó legtetejére, a nézők felállva tapsoltak. Miskolc ünnepelte fiát, aki megvalósította gyermekkori álmait, és most könnyezve fogadja a szövetség országos elnökének gratulációját és lehajol, hogy nyakába akasszák az aranykoszorút.
