Ugrás a tartalomra

A vártnál is fölényesebb szolnoki győzelem

Létrehozva
Nagy vereségbe szaladt bele hazai pályán a miskolci férfi vízilabdacsapat szombaton este.

Eredmény:

PannErgy-Miskolci VLC-Szolnoki Dózsa 4-18 (1-4, 1-4, 2-6, 0-4)
Gólszerzők: Biros B., Vismeg Zs., Sisán, Krasznai, illetve Milakovic 3, Jansik D. 2, Szeghalmi 2, Angyal 2, Kovács Gergő 2, Nagy Á. 2, Schmölcz 2, Teleki, Pető, Gbadamassi

Preview Image
Mocsári László képgalériája

A bajnokság tizedik fordulójában a Szolnok vendégeskedett a Kemény Dénes uszodában. Már az elején világossá tették, hogy nyerni jöttek Miskolcra, a félidőben 8-2-re vezettek. Nem csökkentették a tempót a második játékrészben sem, újabb tíz gólt rámoltak be a hazai kapuba, így magabiztos, tizennégy gólos vendéggyőzelemmel zárult a találkozó.

Javítani jövő hét szombaton, szintén este 6 órától tud a PannErgy-MVLC csapata, akkor a Kaposvárt fogadják. A mérkőzést a Miskolc Televízió élőben közvetíti, a minap.hu Facebook-oldalán is nyomon követhetjük majd a meccs alakulását. Egy közvetlen riválissal találkozik egyébként a miskolci vízilabdacsapat, mindössze egyetlen pont választja el a két gárdát a tabellán.

Az MVLC közösségi oldalán tájékoztatott arról, hogy csatlakoztak a Jónak lenni jó kampányhoz, ennek keretében a következő két hazai mérkőzésen adományt gyűjtenek a Covid-árvák javára a Regőczi István Alapítványon keresztül.

Ez is érdekelhet

Hatgólos pólóvereség
SportMiskolc
Vízilabda, E.ON férfi OB I-es bajnokság, alapszakasz, 1. csoport, 13. forduló.
Lalik Petra harmadik lett
SportMiskolc
52. fedett pályás atlétikai magyar bajnokság és téli dobó bajnokság, Nyíregyháza.
Nem volt esélyük, simán kikaptak
Sport
Férfi kézilabda NB I/B, 19. forduló: diósgyőri vereség.
Védőjátékuk csődöt mondott
SportMiskolc
Férfi kosárlabda NB I/B, Piros csoport, alapszakasz, 21. forduló.