Ugrás a tartalomra

Győzelemmel kezdték a bajnokságot

Létrehozva
Az elmúlt vasárnap lejátszotta első mérkőzését a magyar amerikaifutball Divízió II-es bajnokságban a Miskolc Renegades csapata.

A 38-6-os Renegades-győzelemmel zárult szezonnyitó után Farkas Máté, a támadó csapatrész edzője nyilatkozott.

- A győzelem kulcsa a jól sikerült felkészülésünk volt. Nagyon sok időt töltöttünk azzal, hogy kielemeztük az előző évek Wolverines és Titans védelmeit, illetve nagy fókuszt helyeztünk a taktikai elemek beépítésére. Sokat számított, hogy volt rengeteg visszatérő játékosunk, ezzel a rutint a mi oldalunkon tudhattuk. Illetve tudtunk változtatni, amikor szükség volt rá - fogalmazott.

Azt is elmondta, hogy ő személy szerint a rájátszást célozta meg, és szeretné szemet gyönyörködtető támadófocival megörvendeztetni a szurkolókat.

A Jászberény Wolverines ellen megnyert mérkőzés legértékesebb támadójátékosa a veterán elkapó, Szalóki János „Johny” lett.

A teljes interjú ITT olvasható.

(A külső fotó archív)

Ez is érdekelhet

Guzi Blanka vegyes váltóban is aranyérmes
SportMiskolcVilág
Öttusa: Törökországban véget ért az Európa-bajnokság küzdelemsorozata.
A piros-fehérek súlyos vereséget szenvedtek. Fotó: DVTK
Nagyon megverték a DVTK-t
SportMiskolc
Labdarúgás: vasárnap délután ismét idegenben szerepelt a diósgyőriek másodosztályú csapata és súlyos vereséget szenvedett.
Kisvárda - DVTK II
Ikszelt a „kis” DVTK
SportMiskolc
Labdarúgás: vasárnap vendégként pontot szerzett a piros-fehérek második csapata.
Cservenyák Kinga. Fotó: DVTK
Cservenyák Kinga is marad
SportMiskolc
Röplabda: a húsz esztendős sportoló a piros-fehéreket szolgálja a 2026/27-es idényben.