Ugrás a tartalomra

Maratoni barátság

Létrehozva
A testvérvárosi kapcsolatot és a sportbarátságokat is erősíti a Kassa-Miskolc Ultramaraton, amit idén május 21-én - miskolci befutóval - rendeznek meg.
Kép
Fotók: Horváth Csongor

Ez már a negyedik ultramaraton, amit a két testvérváros rendez meg. A rajt ezúttal Kassán, a befutó pedig a borsodi megyeszékhelyen lesz. A megmérettetésre rengetegen neveztek, a szervezők elmondása szerint több mint negyven egyéni induló van, és legalább ennyien jelentkeztek váltóban, így legalább 6-700 indulóval számolnak, ami rekordot jelentene. Időarányosan mindenesetre jó számokat értek el, de május 15-éig még bárki jelentkezhet, aki érez magában kellő erőt és elszántságot a 115 kilométeres táv teljesítéséhez.

Kép

A verseny kapcsán szerdán sajtótájékoztatót tartottak Miskolcon, ahol Veres Pál polgármester példaértékűnek nevezte a Kassával fennálló testvérvárosi kapcsolatot. Kifejezte, mennyire fontosnak tartja ezt, sőt tovább is erősítené az együttműködést, a közös programok szervezését. Emlékeztetett, 2019 őszi megválasztását követően nem véletlenül vezetett első útja a szlovák településre. Hozzátette, a felek megállapodtak abban, hogy még az eddigieknél is szorosabbra fűzik a kétoldalú kapcsolatokat, és kibővítik az együttműködés területeit is. Veres Pál beszélt arról is, hogy az ultramaraton amellett, hogy kiváló alkalom a sport népszerűsítésére, lehetőséget nyújt sportbarátságok kialakítására, de alkalmat ad arra is, hogy a két város lakói jobban megismerjék a testvér-települések értékeit.

Kép

Lucia Gurbal’ová, Kassa főpolgármester-helyettese elsőként tolmácsolta a szlovák település főpolgármesterének üdvözletét, aki nem tudott jelen lenni a mai rendezvényen, majd rámutatott, hogy az ilyen rendezvények tovább erősíthetik a két város kapcsolatát, illetve a két település lakóinak barátságát. Úgy fogalmazott, egy picit irigy amiatt, hogy a versenyzők itt futhatnak majd át a célvonalon, de Kassa és Miskolc kapcsolata épp attól olyan erős, hogy a két város képes közösen megélni és megosztozni a hasonló pillanatokon.

Kép

Borkuti László, az ultramaraton szervezőbizottságának elnöke meghívta a kassaiakat a nemsokára induló Avasi Borangolásra, majd arról beszélt, hogy a tavalyi, kassai befutón alkalma volt személyesen is látni, hogy az ottaniak milyen szeretettel vesznek részt a megmérettetés szervezésében, és a mostani futam előkészítése során is érezhető volt az az őszinte barátság, amellyel a szlovák partnerek az ügy mellé álltak. Úgy fogalmazott, a miskolci szervezőknek ezt a barátságot kell viszonozniuk.

Ez is érdekelhet

Kohlrusz 11 góljával a mezőny legjobbja volt. Fotó: magánarchívum
Simán győztek a diósgyőriek
SportMiskolc
Hazai környezetben hat góllal diadalmaskodtak a hevesiekkel szemben.
Radics húsz pontot gyűjtött a hazaiaknak, de ez is kevés volt a sikerhez. Fotó: magánarchívum
Kikaptak a Farkasok
SportMiskolc
A férfi kosárlabda NB I/B Piros csoportjának alapszakaszában a 7. forduló mérkőzéseivel folytatódik a küzdelem.
labdarúgás
Nyertek a közlekedésiek: kilenc sárga, két büntetőgól
SportMiskolc
Borsod-Abaúj-Zemplén megyei II. osztály, Észak csoport, 12. forduló.
Vitányi László a diósgyőriek vezetőedzője. Fotó: magánarchívum
A lila-fehérek elgázolták a piros-fehéreket
SportMiskolc
Hazai környezetben kiütéses vereséget szenvedtek az élvonalbeli diósgyőri hölgyek.