Ugrás a tartalomra

Kassáról futnak át Miskolcra

Létrehozva
Szombaton rendezik meg a két testvérváros közötti IV. Kassa-Miskolc Ultramarathon nemzetközi hosszútávfutó versenyt.
Kép
Fotók: Juhász Ákos tavaly novemberi felvételei a Miskolc-Kassa Ultramarathonról

A 115 kilométeres távot egyéniben, párban, 5 és 10 tagú váltóban lehet teljesíteni. A rajt Kassán, a belvárosban lesz. Innen a Hernád partjára vezet a futók útja, akik Krasna és Nyzna Mysla érintése után, Kékednél lépik át a határt. A folytatásban Gönc, Vizsoly, Abaújszántó, Hernádkércs, Szikszó és Sajóvámos következik, míg a célt Miskolcon, a Szent István téren jelölik ki.

A futókat a magyar oldalon, Kékedtől a Miskolci Road Cycling Club (MRCC) kerékpárosai kísérik végig a célig.

Kép

Ott lesz a mezőnyben a 2019-es férfi egyéni győztes Bogár János, valamint a két tavalyi első helyezett, Varga Dóra és Kohári Szabolcs. A férfi mezőnyt erősíti a Sparthatlon és UB-első helyezett Bódis Tamás, aki az ultrások világbajnokságán ezüstérmet is kiharcolt a közelmúltban.

A váltók csatájában saját csapattal vesz részt a Kassai Marathon Klub, Nyzna Mysla, Szikszó, Sajóvámos, de ott lesz a tavalyi győztes Trónfosztók, valamint az eddig még nem hiányzó Miskolc Police együttese is.

Lényeges információ, hogy teljes útlezárás sehol sem lesz. Az egész útvonalon a KRESZ betartásával, rendőrségi biztosítás, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Polgárőrség, két rendezői motoros és a versenybíróság közreműködése mellett haladnak majd a versenyzők.

Miskolcon délután 1 és este 9 óra között forgalomlassításra kell számítani a Sajó-híd, Bosch út - Sajó-gát - Sajószigeti út - Zsigmondi út - Besenyői út - Körössy Cs. S. út - Bajcsy-Zsilinszky E. út - Soltész Nagy Kálmán úti kereszteződés - Ady-híd - Centrum kereszteződés - Villanyrendőr - Ady-híd - Szent István tér útvonalon.

A miskolci szakasz biztosításában a rendőrség mellett az önkormányzati rendészet is nagy létszámmal vesz részt.

Kép

A szombati program:

6:00 óra: az egyéni és páros kategória rajtja Kassán, a Szent Erzsébet Dóm mellett
7:00 óra: az 5 és 10 tagú váltók rajtja Kassán
14:00 órától: az 5 és a 10 tagú váltók győzteseinek várható célba érkezése Miskolcon, a Szent István téren
15:15-től: a páros verseny győztesének várható célba érkezése
15:30-tól: a férfi egyéni győztes várható célba érkezése
16:30-tól: a női egyéni győztes várható célba érkezése
19:00 óra: a verseny díjátadó ünnepsége a Szent István téren
19:30 óra: Zenegép koncert.

Ez is érdekelhet

Diósgyőri hatvannégy kockás diadal
SportBorsod-Abaúj-Zemplén
Tíz város a magyar sakkozásért verseny, Edelény, 2 ország, 59 játékos, 4 csoport, 7 forduló, 2x10 perc + lépésenként 5 másodperc bónusz.
Hatgólos pólóvereség
SportMiskolc
Vízilabda, E.ON férfi OB I-es bajnokság, alapszakasz, 1. csoport, 13. forduló.
Lalik Petra harmadik lett
SportMiskolc
52. fedett pályás atlétikai magyar bajnokság és téli dobó bajnokság, Nyíregyháza.
Nem volt esélyük, simán kikaptak
Sport
Férfi kézilabda NB I/B, 19. forduló: diósgyőri vereség.