Ugrás a tartalomra

Ki-ki meccs jön

Létrehozva
Egy Steelers-Cowbells meccsen mindig történik valami fordulat, valami váratlan, így a két, jó formában lévő amerikaifutball-csapat izgalmas küzdelmére számíthatnak a kilátogató szurkolók szombat délután.
Preview Image
A Győr Sharkst egy végletekig kiélezett, hosszabbítással zárult mérkőzésen gyűrték le az Acélosok. | Horváth Csongor képgalériája

Az egyetemi pálya most más sportrendezvénynek ad otthont, így az Acélosok a Szentpéteri kapui Honvéd Papp József pályán végezhetik majd el a hétvége első napján 2 órakor a kickoff-ot. Aggod Péter szakosztályvezető érdeklődésünkre elmondta, a fiúknak azért szoknia kell még az új pályát, aminek minősége hagy némi kívánnivalót maga után. "Csak a sérüléseket kerüljük el...", sóhajt egy nagyot, de megjegyzi, már azért is köszönettel tartoznak, hogy második éve az Atlétikai Centrumban játszhatják a meccseiket, és talán a jövőre nézve is alakulnak a dolgok, egy végleges otthonra találhatnak.

- Jó hangulatban teltek az első mérkőzésünket követő hetek, igyekeztünk maximálisan felkészülni az előttünk álló feladatra. Ahogy eddig, úgy most is együtt edzettünk a Renegades-es fiúkkal, jelen állás szerint teljes kerettel tudunk kiállni a fővárosiak ellen - mondja.

Izgalmas mérkőzésre van kilátás, hiszen ahogy a szakosztályvezető is rámutatott, a két gárda valahogy mindig jó derbit szokott játszani egymással.

- Valami váratlan fordulat mindig történik, ráadásul most nagyjából hasonló játékerőt képviselő csapat csap össze. Mi jó formában vagyunk, győztes meccsből jövünk, ahogy a Cowbells is, hiszen talán némi meglepetésre legutóbb megverték a másik fővárosi gárdát, a Wolvest - sorolja Aggod Péter, hozzátéve, emeli a tétet, hogy aki itt nyer, az már gyakorlatilag a rájátszásban érezheti magát.

Ez is érdekelhet

Hatgólos pólóvereség
SportMiskolc
Vízilabda, E.ON férfi OB I-es bajnokság, alapszakasz, 1. csoport, 13. forduló.
Lalik Petra harmadik lett
SportMiskolc
52. fedett pályás atlétikai magyar bajnokság és téli dobó bajnokság, Nyíregyháza.
Nem volt esélyük, simán kikaptak
Sport
Férfi kézilabda NB I/B, 19. forduló: diósgyőri vereség.
Védőjátékuk csődöt mondott
SportMiskolc
Férfi kosárlabda NB I/B, Piros csoport, alapszakasz, 21. forduló.