Ugrás a tartalomra

Bővül a kerékpáros szakosztály

Létrehozva
Két évvel ezelőtt egy újabb sportággal, a kerékpárral gazdagodott a DVTK szakosztályainak száma. A nagyon lelkes edzői-versenyzői csapat azóta gőzerővel gyűjtögeti az egyre javuló versenyeredményeket. Az érdeklődés szerencsére megvan, lányok és egészen kicsik számára is hamarosan beindulnak majd a tréningek.
Preview Image
Juhász Ákos képgalériája

A minap megtartott DVTK Cycling Team edzésén a miskolci multi sportklub egyik legfiatalabb szakosztályának tagjai Vincze Levente vezetésével sajátították el éppen a kerékpársport mesterfogásait, több kategóriában is. A város és a Bükk kiváló adottságait mindenki, így a fotókon látható mountain bike szakág is hasznosan használja ki, a modern edzőterem lehetőségeit is beépítve a tréningekbe.

Vincze Levente szakosztályvezető a Miskolc Televíziónak elmondta, két évvel ezelőtt még kicsivel többen voltak, de amikor jött a világjárvány, akkor megcsappant a létszám.

- Most újra fejlődünk, és indul egy lánycsapat is, heti háromszori edzéssel - tette hozzá.

Ez is érdekelhet

Kitettek magukért a miskolciak
Sport
Budapest Kupa, nemzetközi utánpótlás cselgáncs verseny, Megyeri úti csarnok, 1400 (!) induló.
Elődöntős a Farkasok gárdája
SportMiskolcBelföld
A miskolciak nyerték a párharcot.
Vendégként nyert a DVTK
SportMiskolcBelföld
Előnybe kerültek a piros-fehérek.
Eltört az álkapocscsontja a diósgyőri focistának
SportMiskolcBelföld
Hétfőn újabb vizsgálatok várnak rá.