Ugrás a tartalomra

A diósgyőri kosárlabdázást ünneplik 

Létrehozva
A miskolci Városi Sportcsarnok (Generali Aréna) ad otthont a június 18-án, szombaton 14 és 17 óra között megrendezendő Diósgyőri Kosárlabda Ünnepnek. 
Kép
Horváth Csongor fotói az április 20-án tartott DVTK–PEAC mérkőzésről

A diósgyőri női kosárlabdázók már nagyon sok örömet okoztak a város sportbarátainak a múltban és a jelenben is. A korosztályos utánpótláscsapatok is szép eredményeket érnek el a bajnokságokon. A szervezők úgy gondolták, jólesne a sikerekre emlékezni és újra átélni a csodás pillanatokat...

Kép

– A szép emlékek felidézésével az újabb generációknak adhatunk támogatást sikereik eléréséhez. Ezért hagyományteremtő céllal útjára indítjuk a „Diósgyőri Kosárlabda Ünnepet”, melyen megemlékezünk a régebbi időkről, és megünnepeljük a jelen kiváló eredményeit is! – fogalmaztak indíttatásuk felől. 

Kép

Ebben az évben a harminc évvel ezelőtt első ezüstérmet szerző csapat és a kilencvenes évek DKSK-ja lesz a középpontban. Ennek jegyében meginvitálták az ez idő alatt náluk szereplő összes játékost, valamint közreműködőt.

Kép

A részletes program: 
• A 30 évvel ezelőtt ezüstérmet nyert csapat tagjainak a köszöntése; 
• A ’90-es évek sikereinek a felidézése videókon és élő riportokban; 
• DKSK, DVTK vegyes – K8-Magyar Ligaválogatott szenior női mérkőzés; 
• A DVTK csapatának és a Kosárlabda Akadémia csapatainak köszöntése; 
Boros Árpád örökös elnök Miskolc Város Díszpolgára lett; 
Király Sanyi 32 év után elhagyja a várost

Közreműködnek még a Miskolci Mazsorett Együttes csoportjai. Műsorvezető: Dj Dominique/Várkonyi Attila.

A rendezők azt ígérik, hogy további meglepetésvendéggel is számolniuk kell a megjelenteknek. A belépés díjtalan. 

Ez is érdekelhet

Kitettek magukért a miskolciak
Sport
Budapest Kupa, nemzetközi utánpótlás cselgáncs verseny, Megyeri úti csarnok, 1400 (!) induló.
Elődöntős a Farkasok gárdája
SportMiskolcBelföld
A miskolciak nyerték a párharcot.
Vendégként nyert a DVTK
SportMiskolcBelföld
Előnybe kerültek a piros-fehérek.
Eltört az álkapocscsontja a diósgyőri focistának
SportMiskolcBelföld
Hétfőn újabb vizsgálatok várnak rá.