Ugrás a tartalomra

Farkasok az egyetemen

Létrehozva
Újabb fővárosi együttest, ezúttal a Budapest Wolves-t fogadja a Miskolc Steelers amerikaifutball-csapat szombat délután 2 órától az egyetemi sportpályán.
Kép
Fotó: MiNap-archív/Horváth Csongor

Összesen már csak két mérkőzés maradt hátra a Veolia HFL alapszakaszából, ráadásul mindkét esetben érdekelt a miskolci csapat. Szombaton azt a Wolves-t fogadják, akik elbuktak a fővárosi riválisuk ellen a nyitófordulóban, majd aztán szoros mérkőzésen megverték ugyan a Győr Sharks-t, de aztán a Fehérvár Enthroners ellen egy viszonylag sima, húszpontos zakóba szaladtak bele. Így 1-2-vel, utolsó előtti helyen állnak a bajnoki tabellán. A miskolciak győzelemmel kezdték a szezont, hiszen hazai pályán - egy sokáig emlékezetes, kétszeri hosszabbítást hozó találkozón - legyűrték a győrieket. Utána azonban - szintén egy utolsó percekig éles derbin - elbukták a Budapest Cowbells elleni mérkőzést.

A rájátszás szempontjából fontos összecsapás következik, amire az Acélosok "ráerősítettek", hiszen offense oldalra megérkezett a hazánkban korábban már eredményesen szereplő, amerikai Trevin Howard, aki a szezon hátralévő részére csatlakozik a miskolci gárdához.

Aggod Péter, a Miskolc Steelers szakosztályvezetője elmondta, az utolsó hazai alapszakasz-mérkőzésen egy újabb erős, több válogatott játékossal felálló ellenféllel csapnak majd össze.

- Kiélezett mérkőzés lesz, végig koncentrálni kell. Sérültjeink nincsenek. Teljesen nyitott a bajnokság, a fehérváriak emelkednek csak ki. Reális cél akár a döntőbe jutás is - mutatott rá.

A találkozó szombat délután 2 órakor kezdődik az egyetemi sportcentrumban.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Nemzetközi Küzdősport Gála a DVTK Arénában
Varázsoltak a DVTK Arénájában
SportMiskolcSzabadidő
A Tropicana Fight Night küzdősport gálát 1700 néző előtt rendezték meg Miskolcon a hétvégén.
Év tesitanára képünk illusztráció
Hamarosan kiderül, hogy kik Az év tesitanárai
SportMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Lezárult a szavazás, következik az eredményhirdetés és a díjazás.
Szinay Csaba csütörtökön lép szőnyegre Brazíliában. Fotó: magánarchívum
Világbajnokságra készült a DVTK-s Szinay Csaba
SportSport
Birkózás: Brazíliavárosban rendezik az egyetemi világbajnokságot.
Ötödik a DVTK
SportMiskolcBelföld
Cselgáncs: felnőtt csapatbajnokság, Budaörs, kilenc nevező együttes.