Ugrás a tartalomra

Újból bizonyítottak a Bükk maratonistái

Létrehozva
Szombaton és vasárnap rendezték meg a 30. Bükki Hegyi Maraton - Kisgyörgy Ádám Emlékversenyt, amelyen öt számban indulhattak el a versenyzők.

Idén rendhagyó módon kétnapos eseményen bizonyíthatták a maratonisták és a félmaratonisták – június 11-én, szombaton az 1991-es I. Bükki Hegyi Maraton „retro” pályáin, Lillafüredet, a Hámori-tavat, Ómassát, Bánkutat, Jávorkutat érintve – felkészültségüket a Marathon Club Egyesület és a Miskolc Egészséges Ifjúságáért Alapítvány szervezésében.

Preview Image
Képgalériánk a versenyről; Fotók: Juhász Ákos

Vasárnap az utóbbi években megszokott, a Királyasztalon kijelölt versenyközpontból folytatódott a verseny, amikor is a jól bevált 10,5 kilométeres erdei körön kismaraton és félmaraton párban versenyszámok közül lehetett választani. A szervezők ezúttal is gondoltak a gyermekekre és a kevésbé felkészültekre, akik számára egy 3,5 kilométeres futamot is kiírtak erre a napra. Ezt a távot túrázva is teljesíteni lehetett.

Az első rajt előtt a szervezők ezúttal is megkoszorúzták a Marathon Club alapító elnökének, a Bükki Hegyi Maraton megálmodójának és 18 éven át megvalósítójának, Kisgyörgy Ádámnak az emléktábláját.

Kép

Újdonságként meghirdették az 1. Királyasztal MTB Marathon névre keresztelt hegyikerékpáros versenyt is, melyet vasárnap, a futással megegyező 10,5 kilométeres pályán rendeztek meg. A bringák 1, 2 és 4 kört teljesíthettek. A gyermekek a versenyközpont körül kijelölt pályán mérhették össze ügyességüket.

Miskolc kiemelt rendezvényének a céljában mindenkit egyedi befutóérem és egy tányér meleg étel várt.

Ez is érdekelhet

Völgyi Péter szövetségi kapitány, a diósgyőriek szakmai igazgatója utasításokat ad. Fotó: magánarchívum
Zsúfolt program vár a hölgyekre
SportMiskolc
A magyar női válogatott Miskolcon Portugáliával és Dániával meccsel.
Képgaléria
Steel City Hunt Miskolc sajtótájékoztató. Fotó: Horváth Csongor
Steel City Hunt Miskolc: kétszáz indulóra számítanak
SportMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénÉletmódEgészségSzabadidő
Steel City Hunt Miskolc elnevezéssel hagyományteremtő futóversenyt tartanak Miskolcon.
A triplázás is összejöhet Vincze Ferencnek
Vincze Ferenc harmadszor is magyar bajnok lehet
SportBorsod-Abaúj-Zemplén
Vincze Ferenc és navigátora, Kocsis György mindössze hétpontos hátrányból várja a másfélszeres szorzójú Zemplén Rally-t, így a szezonzárón még minden esélyük megvan a végső győzelemre.
Lövei Vanda. Fotó: Miskolci Sportiskola
Lövei Vanda és Kovács Géza a portugáliai világbajnokságon
SportMiskolc
A Miskolci Sportiskola öttusa szakosztályának két tehetséges fiatalja, Lövei Vanda és Kovács Géza az elmúlt héten a portugáliai Madeira városában megrendezett junior biathle, triathle és laser run világbajnokságon is nagyszerűen helyt állt.