Ugrás a tartalomra

A Majális parkból rajtoltak

Létrehozva
Hangony és Kazincbarcika után, Miskolcon folytatódik a Borsod Moutain Bike (Monten bájk) versenysorozat.
Preview Image
Horváth Csongor képgalériája

Az elmúlt esztendőkhöz hasonlóan, ezúttal is a HOTE SE szervezte az eseményt, azonban helyszínen. Július harmadikán, vasárnap a Majális parkból rajtoltak és oda tértek vissza a versenyzők. Az életkori kategóriáknak megfelelően 4 távon küzdhettek: a legkisebb kör 300 méteres, a legnagyobb pedig 4400 méter, itt már komoly, 21 százalékos meredekséggel kellett megküzdeniük az indulóknak. A versenyprogram vasárnap 10 órakor, a legkisebbek futamával indult, majd délután fél2 - kor kezdődött a leglátványosabb, felnőtt férfi megmérettetés. Összesen 18 kategóriában küzdöttek meg a versenyzők. A program az eredményhirdetéssel ért véget. A Borsod hegyi kerékpáros sorozat július 17-én, a görömbölyi viadallal folytatódik.

Ez is érdekelhet

Kikaptak a piros-fehérek
Sport
Női röplabda NB I Liga, rájátszás, B csoport, 1. forduló.
Nagyon jól teljesítettek
Sport
Elindult a nyár elején sorra kerülő shito világ- és Európa-bajnokság kvalifikációja.
Értékes helyezéseket gyűjtöttek
Sport
52. fedett pályás atlétikai magyar bajnokság és téli dobó bajnokság, Nyíregyháza, 2. nap.
Szervezettek voltak, mint a szakszervezet
SportBorsod-Abaúj-Zemplén
Labdarúgás, Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei I. osztály, 17. forduló.