Ugrás a tartalomra

VI. többtusa verseny

Létrehozva
A nagybarcai Lezák Lőtéren szeptember 24-én nagy részvétel mellett rendezték meg a Magyar Tartalékosok Szövetsége (MATASz) VI. Honvédelmi Többtusa Versenyt.
Kép
Az ünnepélyes díjátadó | Fotó: Komáromi István

Széles Ernő nyugalmazott dandártábornok, a MATASz elnöke, a Honvédelmi Sportszövetség elnökhelyettese megnyitó beszéde után Pető Sándor, a MATASz Borsod-Abaúj-Zemplén megyei elnöke köszöntötte a jelenlevőket, majd Kresák Zoltán szervező és Dajka Tibor alezredes, a Nagybarcai Lezák Lőtér lövészetvezetője ismertette a szabályokat.

Az egyéni összetett versenyt Gulyás Lajos nyerte 184 ponttal, második helyen végzett Parókai Lara Hanna 175 ponttal, harmadik lett Mihalik Áron 172 ponttal, negyedik Kondás Máté (167 pont), ötödik Lakatos András (162 pont). A további sorrend: Szécsi Eszter Szonja, Rácz Olivér, Sári Gábor Kevin, Gyöngyösi Dominik, Suha Krisztofer Bálint, Barta Szabolcs, Puskás Nikolett, Kun András Tamás, Adu Oszkár, Let Dominik, Rihocsek Dávid.
Csapat diák összetett: 1. Surányi iskola II. (377 pont), 2. Surányi I. (332 pont), 3. Don Bosco 116 pont. Csapat junior : első Selyemrambók osztaga 97 ponttal. Csapat diák akadálypálya: 1. Surányi II. (77 pon), 2. Surányi I. (56 pont), 3. Don Bosco (50 pont).
Az ünnepélyes eredményhirdetés után Széles Ernő nyugalmazott dandártábornok, a MATASz elnöke zárta be a viadalt.

Ez is érdekelhet

Hajráznak a kontinensviadalon
SportBelföld
A felnőtt karate Európa-bajnokság vasárnap zárul a németországi Frankfurtban.
A hazaiak elgázolták a mieinket
SportBelföld
Jégkorong: elit férfi világbajnokság, Svájc.
Győztek a pólósok
SportMiskolc
Alsóházi meccset játszottak pénteken.
Simán nyertek a németek
SportBelföldVilág
Tízezer néző előtt kaptak ki a magyarok.