Ugrás a tartalomra

Székesfehérvár: a focistadion is bezár

Létrehozva
Cser-Palkovics András polgármester másfél hónapra leállítaná a fehérvári stadion fűtését - írja a HVG.

November 14-étől december 31-éig a Mol Aréna Sóstó létesítmény-üzemeltetését kizárólag a jelentősebb műszaki károk megelőzéséhez szükséges szinten biztosítja, nem fűtik a centerpálya füvét, és lekapcsolják a világítást – derült ki abból az előterjesztésből, amit Cser-Palkovics András, Székesfehérvár fideszes polgármestere ismertetett a Facebookon, és a HVG szemlézett.

Mindez azt jelenti, hogy miután lejátssza az utolsó bajnoki meccsét a Fehérvár a Kisvárda ellen november 13-án, a stadiont nem fogják fűteni.

Mindezt az energiaár-robbanás okozta válsághelyzet kezelésével indokolta a városvezető. A januári folytatás is necces lehet, mert azt mondta Cser-Palkovics, hogy „az nem fog menni, hogy miközben szinte szó szerint a lét a tét, legyen olyan sportszövetség, amelyik villanyvilágítás mellett akar januárban bajnoki mérkőzéseket játszatni a csapatokkal, gázzal fűtött pályákon. Ez ma elviselhetetlen teher az országnak, vállalhatatlan a településeknek és a kluboknak”.

A Nemzeti Sport információja szerint amennyiben februárban sem nyit ki a sóstói stadion, a Mol Fehérvár a Pancho Arénában játszhatja a hazai mérkőzéseit.

Miskolcon, a NB II-es DVTK egyelőre annyit jelentett be, hogy - több más klubhoz hasonlóan - élni szeretnének a Magyar Labdarúgó Szövetség által szeptemberben elfogadott határozatban foglaltakkal, amely lehetőséget kínál arra, hogy a közüzemi díjak jelentős mértékű megemelkedése miatt a klubok kérvényezhessék a kezdési időpontok megváltoztatását.

Kedvező döntés esetén már a vasárnapi DVTK - BMTE mérkőzés is hamarabb, 17 óra helyett 15 órakor kezdődhet.

Kivételt azok a mérkőzések képezhetnek, amelyek nagyobb szurkolói érdeklődésre tartanak számot, illetve amelyeket az M4 Sport televízió közvetítésre kijelöl.

(A külső kép forrása: Nemzeti Sport)

Ez is érdekelhet

A Macik védői is élvezik a bizalmat
Sport
Majoross Gergely szövetségi kapitány kihirdette a magyar férfi jégkorong-válogatott A-csoportos világbajnokságra készülő keretét.
Képgaléria
MEAFC - Jászberény
Kikaptak a Farkasok
SportMiskolc
Jobbak voltak a vendégek.
Veszített a Vasút
SportMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
„Ha pünkösdig játszunk, akkor sem rúgunk gólt” – vélekedett a miskolciak edzője.
A szünet után jött a fordulat
SportMiskolcBelföld
Nem sikerült itthon tartani a három pontot.
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanács Támogatási Program
A Miskolc Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.