Ugrás a tartalomra

Készülnek a 2024-es Európai Egyetemi Játékokra

Létrehozva
A Miskolci Egyetemen tartotta soron következő ülését az Európai Egyetemi Játékok (EUG) Operatív Szervezőbizottsága (OSZB). A jelenlevők a 2024-ben Miskolc és Debrecen közös rendezésében megvalósuló multisport-esemény aktuális kérdéseiről, szervezési feladatairól egyeztettek.
Kép

Az idén nyáron megrendezett lengyelországi EUG tapasztalatainak összegzésével indult az ülés. Mérföldkő volt a hazai szervezőknek a 2022-es Játékok, hiszen Debrecen és Miskolc ezen a rendezvényen bemutatkozott az európai felsőoktatási intézmények előtt, mint a 2024-es Európai Egyetemi Játékok szervezője.

- A bemutatkozás és az egész kinti jelenlétünk nagy siker volt, feltettük a ’24-es multisport eseményt az európai felsőoktatási és egyetemi sport térképére – mondta egyebek mellett Kása Tamás, az OSZB miskolci tagja, aki szervezőként maga is részese volt a lengyelországi sikernek.

Az összejövetelen szó esett a projekt költségvetéséről, amely már a múltkori ülésen is téma volt. Elhangzott, hogy elsősorban a gyorsan változó gazdasági környezet miatt indokolt a projekt költségvetésének felülvizsgálata, melyhez szükség van a Master Plan-ra, mely az egész esemény átfogó terve. Juhász Péter, a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség (MEFS) főtitkára ezzel kapcsolatban elmondta, az első változattal már elkészültek, most ennek mentén tudják tovább tervezni a költségvetést. Az előterjesztett ütemezés szerint a Master Plan 1.0-t ez év végéig kell elkészíteni. – A Master Plan elkészültével együtt kell majd tisztázni azt is, milyen szervezeti struktúrában képzeljük el a munkát. Kardinális kérdés, hogy például a projektcéget mikor és milyen elvek mentén hozzuk létre – tette hozzá Juhász Péter.

Kép

Az ülésen több kommunikációt és marketinget érintő kérdésben is döntést hoztak. A bizottság egyhangúlag elfogadta a „More than Games” (Több mint játék) szlogent is.  Az OSZB feladatként jelölte meg az arculati kézikönyv tervezetének ez év novemberre történő elkészítését. Ezzel párhuzamosan döntöttek arról is, hogy a kabalafigura tervezésére pályázatot írnak ki a közeljövőben. Mindezt tartalmazza az a jövő év januárig szóló kommunikációs cselekvési terv, amelyet szintén elfogadtak a résztvevők.

Két városban, három egyetemi Európa-bajnokság

Varga Katalin, a Debreceni Egyetem Sporttudományi Koordinációs Intézetének munkatársa, az OSZB tagja beszámolt az Európai Egyetemi Sportszövetség (EUSA) szeptemberi szakmai találkozójáról, ahol a 2023-as Európai Egyetemek Bajnokságairól (EUC) tartottak egyeztetést.

– A következő Európai Egyetemi Játékok házigazdái közül Miskolc tollaslabda és vízilabda, míg Debrecen 3x3 kosárlabda Egyetemi Eb-t rendez jövőre – fogalmazott Varga Katalin. - Ezek a rendezvények tulajdonképpen a 2024-es multisport rendezvény főpróbái, tesztjei. Ezért fontos áttekinteni azokat a területeket, amelyek alapján tényleg teszteseményként tudnak majd funkcionálni a 2023-as Európa-bajnokságok. Konkrét példaként az eredményközlő rendszert és a mobiltelefonos applikációt említette, melyek kipróbálására jövőre remek alkalom kínálkozik.

További információ a www.eug2024.eu oldalon.

Ez is érdekelhet

Feltehetik az i-re a pontot
Sport
A Macik számára pénteken este véget érhet a jégkorong Erste Liga rájátszásos tornájának első szakasza.
Törökországban véget ért a női kosárlabda világbajnoki selejtező torna
Eldőlt, ott lesznek-e a lányok a világbajnokságon
SportMiskolcVilág
Törökországban véget ért a női kosárlabda világbajnoki selejtező torna.
Majkut Gergely előre lépett
SportMiskolc
A DVTK SE szakmai vezetésének döntése értelmében Majkut Gergely irányítja a klub atlétika szakosztályának szakmai munkáját.
Vincze Richárd a DVTK új sportigazgatója
Sport
Vincze Richárd, a DVTK Labdarúgó Sportakadémia szakmai igazgatója veszi át a DVTK sportigazgatói posztját. Hosszú távon határozott struktúrával és következetes gondolkodásmóddal működő labdarúgó szakosztályt szeretne építeni, rövid távon pedig a bennmaradás a legfontosabb feladat.