Ugrás a tartalomra

Vitorlázó mikulások lepik el a Mályi tavat

Létrehozva
December 3-án immár tizennegyedik alkalommal rendezi meg a téli időszak egyik legörömtelibb hangulatú vitorlás versenyét a Miskolc-Mályi Vitorlás Sport Club.
Kép

- A legelső Mikulás Kupa 2008-ban, a helyi elszánt fiatalok merész ötletéből valósult meg, az évek során pedig egy különleges, hagyományőrző esemény vált belőle - idézte fel lapunknak Csorba Dávid, a Miskolc-Mályi Vitorlás Sport Club (MMVSC) elnöke.

A sportegyesület tagjai az eddigi évekhez hasonlóan zsíros kenyérrel, meleg teával és forralt borral, egy-két melegítő pálinkával várják a vendégeket a klub tóparti, a Kővári út 4. alatt található épületének területén, ahová a belépés díjtalan.

Maga a verseny 11 órakor kezdődik, ekkor lepik majd el a vitorlázó mikulások a tavat. A szervezők azonban már 10 órától várják az érdeklődőket, akik egy különleges vízisport-eseményt követhetnek végig, de érdekes információkat is megtudhatnak a vitorlázásról és az egyesület programjairól.

Ez is érdekelhet

És akkor jött Acolatse
SportMiskolc
A DVTK idegenbeli bajnokit játszott pénteken este. A bajnoki címvédő FTC vendége volt a DVTK.
A dánok nyertek Dániában
SportMiskolcBelföldVilág
Folytatódott az aalborgi utánpótlás jégkorongtorna, amelyen a magyar U16-os válogatott is szerepel.
Húsz egyesület küld versenyzőt
SportMiskolc
Miskolcon rendezik a shito magyar bajnokságának második fordulóját a hétvégén.
Ötszettes csatát nyert a DVTK
SportMiskolcBelföld
123 perc alatt dőlt el a találkozó.