Ugrás a tartalomra

Nem kezdődik jól az év az MVLC-nél

Létrehozva
Közeleg január 14-e, a BVSC otthonában esedékes első újévi bajnoki mérkőzés, amin egyébként sem lenne könnyű dolga a miskolci vízilabdázóknak - ám a csapat helyzete váratlan okok miatt tovább nehezedett, ugyanis személyi változásokról számolt be a klub sportigazgatója a Miskolc Televíziónak.

- Kényszermegoldásokhoz kellett folyamodnunk… - kezdte Bachner András, aki "összetettebb problémákról" beszélt az MVLC-nél.

Nikola Nikolovnál és Stefan Porobicnál ugyanis rejtett sérüléseket tárt fel a részletes orvosi vizsgálat, így a klub megvált a játékosoktól.

Már ez sem lenne egyszerű helyzet, de fegyelemi okok miatt is kemény lépésre kényszerült az együttes.

- Házon belül kiderült, hogy komoly fegyelmi vétséget követett el Biros Barna, Csiszár Boldizsár pedig mellé állt. Tőlük is meg kellett, hogy váljunk. Erre abszolút nem számítottunk, a 16-os keretből 12 játékosunk maradt - tette hozzá a sportigazgató.

Ez pedig érezhető változást jelent, hiszen elkezdődik egy szerda-szombat ritmus a bajnokságban. A távozókat részben sikerült pótolni, ugyanis Miskolcon folytatja majd egy fiatal brazil tehetség és az Eger csapatától érkező kapus, Bögös Zsombor is.

Ez is érdekelhet

DVTK HUNTHERM - NKA Universitas Pécs 60-66
További két játékos távozik az ezüstérmes DVTK-tól
SportMiskolc
Két alapember hagyja el a klubot.
Muaythai gála lesz Miskolcon
SportMiskolcBelföld
Június 6-án, szombaton ismét felpezsdül a küzdősportok világa.
Bulgáriában lép szőnyegre
SportMiskolcVilág
Szamokovban mától rendezik a birkózók U15-ös korosztályának Európa-bajnokságát.
Rúsz Márton az Év játékvezetője
SportMiskolc
Tizenötödször tartották a Magyar Labdarúgó Szövetség díjátadó gáláját.