Ugrás a tartalomra

Bajnok a DVTK labdarúgó csapata

Létrehozva
"Nem kell többet számolgatni! Három fordulóval a bajnokság vége előtt története során 7. alkalommal jut fel bajnokként az élvonalba a Diósgyőr! Örüljünk együtt a sikernek, és két hét múlva, május 14-én ünnepeljünk együtt a DVTK Stadionban!" - olvasható a dvtk.eu-n.

Mint emlékeztetnek, a magyar labdarúgó-bajnokság élvonalbeli versenysorozatát (Nemzeti Bajnokság I. osztály - NB I.) 1901 óta rendezik meg.  A kezdetektől 1926-ig, a profizmus bevezetéséig a Budapest bajnokság győzteseit ismeri el a sporttörténelem magyar bajnoknak, a vidéki alosztályok legjobbja csak az utolsó három kiírásban játszhatott "nagydöntőt" a főváros legjobbjával. Vidéki csapat (a szombathelyi Sabaria FC és a szegedi Bástya FC) először 1926-ban szerepelhetett az első vonalban, ám a DVTK amatőr klubként továbbra is kívül maradt ezen a körön.

A most futó bajnokságokat is beleszámítva az eddigi 121 bajnoki idény alatt 108 klub szerepelt a magyar labdarúgó első osztályban. A vidéki klubok közül az örökranglista 8. helyén álló DVTK (55) büszkélkedhet a harmadik legtöbb élvonalbeli idénnyel az ETO FC Győr (69) és a Szombathelyi Haladás (62) mögött. A budapesti klubok közül csak a Vasas (88), a Honvéd (107), az MTK (109), az Újpest (116) és a Ferencváros (118) játszott több idényt az NB I.-ben.

A DVTK a mostani feljutást megelőzően legutóbb a 2010/2011-es bajnoki év végén jutott fel az élvonalba, majd - az Aranycsapat rekordját beállítva - 10 éven keresztül játszott a legjobbak között, 2014-ben megnyerte a Ligakupát és a klub történetében hatodik alkalommal ugyanebben az évben bejutott a Magyar Kupa döntőjébe is. Az idei feljutással egy újabb szép időszak veheti kezdetét. 

Ez is érdekelhet

Miskolci születésű fiatalember lett az országos nyílt sakkbajnok
SportMiskolcBelföld
A miskolci születésű Korpa Bence veretlenül lett 2026 nyílt magyar bajnoka, a nagykanizsai sakk egyesület fennállásának 100. évfordulója alkalmából meghirdetett Kanizsa Openen a Kanizsa Arénában, amely egyben nyílt Magyar Bajnokságként hirdettek meg augusztus végén.
Ötödik lett Montenegróban
SportMiskolcVilág
Cselgáncs: Podgorica adott otthont a juniorok hétvégén rendezett Európa-bajnokságának.
Nigéria ellen javítottak
SportVilág
Kosárlabda: a magyar női válogatott szombaton délután győzelmet aratott a Németországban zajló világbajnokságon.
Másfél évtized után újra látták egymást
SportMiskolc
Súlyemelés: találkozót tartottak a diósgyőriek egykori sportolói.