Ugrás a tartalomra

Vasárnap volt hatvan éve, hogy a szovjet világbajnok Miskolcon mérkőzött

Létrehozva
A rigai varázslót igazán csak halálos betegsége tudta legyőzni. Miskolcon is tündökölt, legnagyobb ellenfelének a hőség bizonyult.
Kép
Mihail Tal a Szovjetunió 50. sakkbajnokságánFORRÁS: SPUTNIK/RIA NOVOSTI/DMITRYI DONSKOY

1963. július elején életében először jött Magyarországra a 26 éves szovjet Mihail Tal, aki akkoriban azzal a címmel büszkélkedett, hogy ő a világ legfiatalabb sakkvilágbajnoka. A féléves kihagyása után a 60 évvel ezelőtti dr. Asztalos Lajos emlékversenyen, Miskolcon játszott ismét Tal, akit már akkor is rigai varázslónak keresztelték el. A kényszerpihenő okáról részletesen nem írtak az újságok, megelégedtek annyival: egészségügyi panaszai indokolták a szünetet - emlékezett meg az eseményről a telex.hu, hozzátéve, 

Tal úgy gondolta, Miskolcon kaphat majd új lendületet a karrierje, ami érezhetően hullámvölgybe került. A Népszabadság újságírója meg is kérdezte tőle, mit gondol, visszaszerezheti-e a világbajnoki címet?

„Erre a válaszra nem én, hanem a riválisaim illetékesek. Ha ők nem ellenkeznek és belenyugszanak a vereségükbe, én nem fogok tiltakozni ellene. Garantálom”

– válaszolta akkor szellemesen a szovjet sakkozó.

Korabeli visszaemlékezések szertint, amikor Tal nagymester, exvilágbajnok Miskolcra érkezett, a fél város fel volt bolydulva, mindenki látni akarta a legendás játékost. Tal szimultánt is adott a nagyérdeműnek, és persze mindenkit könnyedén legyőzött. Érdekes, bár nem közvetlen a témához illő egybeesés, hogy az Avasi Kilátót is ebben az évben adták át.

Tal egyébként nem csak kiváló képességű sakkozó volt, de az elhivatottságával is kivívta a helyét a sportág legszűkebb elitjében.

Imádta a sakkot, önpusztító tempóban élt, nehéz versenyparti után is képes volt egész éjszakákat végigjátszani, szeretett időelőnyt adni, hogy aztán zsenialitásával lenyűgözze rajongóit. Mindezt kiválóan példázza utolsó híres húzása: 1992. május 28-án, bár veseelégtelenségben haldoklott, elhagyta a kórházat, hogy játsszon Garri Kaszparovval, akit sikerült is megvernie. Nem sokkal ezután 1992. június 29-én hunyt el.

Ez is érdekelhet

Nigéria ellen javítottak
SportVilág
Kosárlabda: a magyar női válogatott szombaton délután győzelmet aratott a Németországban zajló világbajnokságon.
Másfél évtized után újra látták egymást
SportMiskolc
Súlyemelés: találkozót tartottak a diósgyőriek egykori sportolói.
Nagyon csúnya lett a vége
SportMiskolcVilág
Kosárlabda: rendkívül súlyos vereséget szenvedett első világbajnoki csoport mérkőzésén a magyar női válogatott.
Vastaps a Jezsuitának
SportMiskolcBelföld
Diáksport: átadták a Magyarország jó tanulója, jó sportolója pályázat legeredményesebb fiataljainak járó elismeréseket.