Ugrás a tartalomra

Futva ostromolhatjuk a tarcali hegyet

Létrehozva
Az idei Tarcal Vezér Futóversenyt pénteken délután rendezi meg a Zöld Sportok Clubja. A hagyományos eseményre még a helyszínen is várják a nevezőket.

A versenyközpontot a 6 Puttonyos Borfaluban (Tarcal, Rákóczi út 4.) jelölik ki, ahol a verseny napján 16:00-16:45 óra között várják a nevezőket.

A 3,5 km-es, végig aszfaltozott úton vezető pálya szintemelkedése 120 méter. A rajt 17 órakor lesz Tarcal Vezér szobránál, míg a célt az Áldó Krisztus Szobornál jelölik ki. A három korcsoportba (18 év alatt, 19-49 évesek, 50 év felettiek) sorolt futók az útvonal során elhaladnak a honfoglaló Tarcal Vezér síremléke mellett is.

Az abszolút első három férfi és nő érmet kap, csakúgy, mint korcsoportonként és nemenként a dobogósok. A 18 év alatti érmesek csokoládé csomagot, a 18 év feletti dobogósok egy palack tarcali bort is kapnak. A legidősebb és legfiatalabb célba ékezőt különdíjjal jutalmazzák.

Az első 75 befutónak „Tarcal Vezér Emlékfutás” feliratú kitűző is jár.

A verseny védnöke Koncz Zsófia, az Energiaügyi Minisztérium miniszterhelyettes, országgyűlési képviselő és Butta László, Tarcal polgármestere.

Ez is érdekelhet

Nigéria ellen javítottak
SportVilág
Kosárlabda: a magyar női válogatott szombaton délután győzelmet aratott a Németországban zajló világbajnokságon.
Másfél évtized után újra látták egymást
SportMiskolc
Súlyemelés: találkozót tartottak a diósgyőriek egykori sportolói.
Nagyon csúnya lett a vége
SportMiskolcVilág
Kosárlabda: rendkívül súlyos vereséget szenvedett első világbajnoki csoport mérkőzésén a magyar női válogatott.
Vastaps a Jezsuitának
SportMiskolcBelföld
Diáksport: átadták a Magyarország jó tanulója, jó sportolója pályázat legeredményesebb fiataljainak járó elismeréseket.