Ugrás a tartalomra

Egy perc Miskolc

Létrehozva
Miskolc legfontosabb hírei egy percben.

Támogatások

A 2023/24-es tanévben is több formában támogatja a hátrányos helyzetből érkező hallgatókat a Miskolci Egyetem. A diákok pályázhatnak kollégiumi elhelyezésre és szociális alapú ösztöndíj támogatásokra is. Szeptembertől két kollégiumi épületben várhatóan felújítási munkálatok kezdődnek, ezért a férőhelyek száma idén kevesebb, mint tavaly. 

Oroszlánok világnapja

Augusztus 10-e az oroszlánok világnapja. Egy amerikai nagymacska-mentő szervezet 2013-ban kezdeményezte a világnapot, amelynek legfőbb célja, hogy felhívja a figyelmet a vadon élő oroszlánok helyzetére és a természetes élőhelyük védelmére. A Miskolci Állatkertbe 2021-ben érkezett először három oroszlán, azóta szaporodtak, már nyolcan élnek a Száhel bemutatóházban.

Első diósgyőriként a VB-n

Rajthoz állhat a budapesti atlétikai világbajnokságon, Tóth Anna. A 19 esztendős gátfutó tehetség első DVTK sportolóként lehet ott a világbajnoki mezőnyben, aminek kiharcolása nem volt egyszerű, de az elmúlt időszak kimagasló futásainak köszönhetően, bekerült a sprinter a világranglista első 40 indulója közé. Így kvalifikálta magát az augusztus 19.-én kezdődő hazai világversenyre.

Ez is érdekelhet

Gál Nikolett sikere
SportMiskolcVilág
Nem talált legyőzőre Szlovéniában a DVTK sportolója.
Már az országos címért versenyeznek
SportBelföldOktatás
A Magyar Diáksport Szövetség és a K&H Bank közös akciója keretében idén is meghirdették Az év kedvenc tesitanára elnevezésű szavazást.
Éremátadó ünnepséget tartanak
SportMiskolcBelföld
Miskolcra várják a klubok és szakosztályok képviselőit.
Fényi-bravúr: csúcs 4x800-on
SportMiskolcBelföld
A napokban egymást követték a diákolimpiai versenyek döntői.