Ugrás a tartalomra

Atlétikai vb - Óriási országos csúccsal tizedik a vegyes váltó

Létrehozva
A Molnár Attila, Kéri Bianka, Wahl Zoltán, Molnár Janka négyes az országos csúcson több mint három másodpercet javítva a tizedik helyen végzett a 4x400 méteres vegyes váltóban a budapesti atlétikai világbajnokság szombati nyitónapján - közölte a Magyar Távirati Iroda.
Kép
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A fiatal, a vb-ken 2019-ben debütált számban a kettőből az első futamban kapott helyet a hazai staféta, melyről előzetesen azt biztosan lehetett tudni, hogy meg fogja dönteni a 3:17.42 perces országos rekordot, de az sem tűnt elképzelhetetlennek, hogy kiharcolja a fináléba jutást.

A két futamból az első három-három helyezett és a két legjobb időt elérő csapat jutott az esti döntőbe.

A magyaroknál az idén 44.98-as magyar csúcsot elérő Molnár Attila kezdett, egészen parádésan. Az FTC sprintere már a rajttól hatalmas iramban futott és végül minden riválisát, így az amerikai első embert is megelőzve az élen váltotta Kéri Biankát. A 800-as középtávfutó az első kanyar után, a bevágásnál a 3-4. helyig csúszott vissza, a folytatásban viszont a közvetlen riválisok iramát tartotta és ötödikként váltotta Wahl Zoltánt, aki szintén jó teljesítménnyel teljesítette a maga körét, negyediknek adta át a botot a gátas Molnár Jankának.

Az utolsó 400-ra az első három csapat - az amerikai, a brit és a belga - komoly előnnyel vezetett a többiek előtt, Molnár viszont nagyon küzdött a negyedik hely megtartásáért. A felső kanyarban ugyan ketten is bevágtak elé, de a célegyenesben olasz riválisát lehagyta és közelített az írre, befogni azonban már nem tudta és ötödik lett. A staféta 3:14.08 percet produkált és átadta a múltnak a 3:17.42-es eddigi rekordot.

Később kiderült, hogy a döntőhöz az írek megelőzésére lett volna szükség, összesítésben ugyanis az ő 3:13.90 perces eredményük lett a nyolcadik.


 

Ez is érdekelhet

Magyar Gergely szerint tovább kell fejlődniük. Fotó: magánarchívum
Négyszáz kilométer a győzelem ára
SportMiskolc
A sereghajtó vendégeként szerepel a hétvégi fordulóban a diósgyőriek csapata, melynek sikere borítékolható.
A MEAFC-Peka Bau extraligás férfi röplabdacsapata. Fotó: magánarchívum
Az első négy közé is bekerülhetnek
SportMiskolc
A hétvégén megkezdődik a honi legmagasabb osztályú férfi pontvadászat.
Az Egyetemvárosban jubilál a Miskolci Barátság Maraton
SportMiskolc
A jubileumi, 25. Miskolci Barátság Maraton elnevezésű nemzetközi futófesztivált október 18-án, vasárnap rendezik meg az Egyetemvárosban.
Tirpák Dávid a dobogó második fokán. Fotó: magánarchívum
Két érem és három ötödik helyezés
SportMiskolc
Birkózás: remekül szerepeltek a diósgyőri sportolók a hétvégi, Budapesten tartott országos diákolimpiai döntőn.