Ugrás a tartalomra

Visegrádi négyek öregfiúk focitornája a Miskolci Egyetemen

Létrehozva
Harminchárom éves múltra tekinthet vissza a visegrádi négyek öregfiúk focitornája. Ezúttal Miskolc a házigazda: szeptember 2-án, szombaton 13 órakor kezdődik a baráti derbi a Miskolci Egyetem műfüves pályáján.
Kép
A Miskolci Old Boys együttes. Fotók: magánarchívum

Somogyi Zoltán főszervező, egyben a Miskolci Old Boys együttes kapitánya lapunknak elmondta az előzményeket is: - Az Avasi gimnáziumban nagy múltja van a kispályás labdarúgótornának, ami most már Fekete László Emléktorna néven szerepel az annalesekben. Innen indult az öregfiúk találkozója is, először bevonták a DVTK öregfiúk csapatát. A nemzetközi torna ötlete az Avasi gimnázium mindenese, sportkoordinátora, technikai lebonyolítója, Horváth Imre nevéhez fűződik. A visegrádi országok együttműködése volt a minta, ezt akarták a szervezők kicsiben megvalósítani: legyenek évente mind a négy helyszínen öregfiúk focitornák. Immár 33 esztendeje rendszeresen találkoznak a csapatok, mindig a házigazda állja a költségeket.

Kép

A jeles eseményen Szlovákiából Varannó (szlovákul Vranov, Eperjestől keletre található - ) vesz részt a seregszemléken. A lengyel színeket a Lublintól délre fekvő, az ukrán határhoz közeli Bilgoraj – mely híres bútorgyáráról is nevezetes – gárdája képviseli. Csehország reprezentánsa Pacov városa, mely Prága közelében fekszik, az egykori huszita központ, Tabor szomszédságában.

Most hétvégén tehát a miskolciak látják vendégül a visegrádi országokból érkező sportolókat. A Miskolci Egyetem műfüves pályáján szombaton 13 órakor felhangzanak a himnuszok, majd Bartha György, a Velünk a város önkormányzati képviselője ünnepélyesen megnyitja a nemzetközi rendezvényt. Utána megtartják a sorsolást, majd elkezdődnek a mérkőzések.

Ez is érdekelhet

Balogh Gábor, az MDSZ elnöke (a labdával) kosárlabdázik. Fotó: MDSZ
Diákolimpia: negyvenedik tanév kezdődik
SportMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Több felhívás, pályázat és kampány indul a négy évtizedes múlt megünneplésére.
Szekszárdi Milán_DVTK
Kölcsönjátékosként futballozik a DVTK-nál
SportMiskolc
Labdarúgás: középső védő érkezett az NB II-es diósgyőriekhez.
A találkozó eredményhirdetése. Fotó: magánarchívum
Sütő Doroti veszített
SportMiskolc
Muaythai: Koszovóban zajlik az IFMA nemzetközi szervezet felnőtt világbajnoksága.
Sáfrány Péter (kékben) a múlt heti svájci versenye után hazai környezetben bizonyíthat. Képünk egy korábbi viadalán készült. Fotó: magánarchívum
Nehéz fiúk a Grand Slam-tornán
SportMiskolc
Cselgáncs: a főváros ad otthont a dzsúdósok nagyszabású nemzetközi viadalának.