Ugrás a tartalomra

Győzelem a hazai kézilabda nyitánon

Létrehozva
Hazai pályán is győzelemmel kezdte az NB II. C csoportját a DVTK férfi kézilabda csapata. A 2. fordulóban az első mérkőzésén szintén két pontot szerző Gödöllői KC látogatott a Generáli Arénába, ahol a piros-fehérek már a találkozó elején magabiztos előnyt építettek ki, amit a lefújásig 11 gólosra növeltek - számolt be a dvtk.eu.
Kép
Fotó: dvtk.eu

Az előző szezonban a Generáli Arénában veretlen DVTK a 2023/24-es idényt is magabiztos játékkal kezdte a 2. fordulóban a Gödöllő ellen. A 11. perchez érkezve már hét gólos előnyt építettek a piros-fehérek, amit azonnal vendég időkérés követett (9-2). Az egy perces pauza után stabilizálódott a vendégek játéka, azonban közelebb már nem tudtak már kerülni Molnár András csapatához, akik megőrizve a találkozó legelejeén összeszedett előnyt 21-14-es eredménnyel fordultak - olvasható a dvtk.eu-n.

A második félidő elején a tovább tudta növelni előnyét a Diósgyőr, amit a 41. percre tíz gólosra is feltornázott (28-18). A mérkőzés végső fázisában számos, az utánpótlásból az idei évben a felnőtt csapatba felkerült játékos is lehetőséget kapott a bizonyításra, akikkel a pályán végül 38-27 arányban itthon tartotta az újabb két pontot a DVTK.

A találkozón Kohlrusz Levente 11 gólt lőtt, míg Gulácsi Bálint nyolcszor, Szepesi István pedig négyszer vette be az ellenfél kapuját. A mérkőzésen Torma Antal 35 százalékos mutatóval védett.

Férfi kézilabda NB II. C csoport, 2. forduló
DVTK - Gödöllői KC 38-27 (21-14)
 

Ez is érdekelhet

Balogh Gábor, az MDSZ elnöke (a labdával) kosárlabdázik. Fotó: MDSZ
Diákolimpia: negyvenedik tanév kezdődik
SportMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Több felhívás, pályázat és kampány indul a négy évtizedes múlt megünneplésére.
Szekszárdi Milán_DVTK
Kölcsönjátékosként futballozik a DVTK-nál
SportMiskolc
Labdarúgás: középső védő érkezett az NB II-es diósgyőriekhez.
A találkozó eredményhirdetése. Fotó: magánarchívum
Sütő Doroti veszített
SportMiskolc
Muaythai: Koszovóban zajlik az IFMA nemzetközi szervezet felnőtt világbajnoksága.
Sáfrány Péter (kékben) a múlt heti svájci versenye után hazai környezetben bizonyíthat. Képünk egy korábbi viadalán készült. Fotó: magánarchívum
Nehéz fiúk a Grand Slam-tornán
SportMiskolc
Cselgáncs: a főváros ad otthont a dzsúdósok nagyszabású nemzetközi viadalának.