Ugrás a tartalomra

A hosszú barátság titka a pontos lépésszámlálás

Létrehozva
A 22. Miskolci Barátság Maratont idén is négy egyéni táv, egy félmaratoni váltó, valamint gyermekfutamok alkották. A vasárnapi verseny egy 5,25 km-es körpályán zajlott.
Kép

A nagy hagyományokkal rendelkező esemény 2001-ben a Miskolci Egyetemvárosban egy emlékfutással kezdődött, 2002-től pedig ugyanott már versenyként folytatódott. A rendezvényt idén először támogatta az Aktív Magyarország Program. A verseny kiemelt támogatója pedig Miskolc önkormányzata volt.

Kép

A verseny fővédnöke Koncz Zsófia országgyűlési képviselő, az Energiaügyi Minisztérium miniszter-helyettese, továbbá Horváth Zita, a Miskolci Egyetem rektora, valamint Veres Pál, Miskolc polgármestere volt.

A Miskolc Egészséges Ifjúságáért Alapítvány és a Marathon Club Egyesület által rendezett esemény versenyközpontjául az egyetem körcsarnoka szolgált - a szervezők annak szomszédságában állították fel a rajt-cél kaput.

Preview Image
Mocsári László képgalériája

A különböző felkészültségű futók a maraton (42,195 km, Homonnai László-emlékszám), a félmaraton (21,095 km, Koleszár András-emlékszám), a kismaraton (10,5 km,  Koncz Ferenc-emlékszám), a minimaraton (5,27 km, Dr. Márkus Gábor-emlékszám), félmaraton-váltó (4×5,27 km), illetve 600 méteres és 2 km-es gyermekfutamok közül választhattak.
 

Ez is érdekelhet

Gróf Dávid a diósgyőriekhez került. Fotó: DVTK
Egykori válogatott kapussal bővült a DVTK kerete
SportMiskolc
Labdarúgás: a diósgyőriek kedden késő este adtak ki közleményt.
Tóth Anna mégis futhat
SportMiskolcVilág
Atlétika: egy visszalépés miatt a diósgyőri gátas is rajthoz állhat kedden este.
Tóth Anna nem jutott tovább
SportMiskolcVilág
Atlétika: az angliai Birminghamben zajlik az Európa-bajnokság, amelyet minden kontinensen nagy érdeklődéssel követnek.
Guzi Blanka vegyes váltóban is aranyérmes
SportMiskolcVilág
Öttusa: Törökországban véget ért az Európa-bajnokság küzdelemsorozata.