Ugrás a tartalomra

Női kosárlabda Euroliga - Hét helyet javított a DVTK az erősorrendben

Létrehozva
MTI: Hét helyet javított a DVTK HUN-Therm a női kosárlabda Euroliga erősorrendjében.
Kép
Fotók: dvtk.eu

A nemzetközi szövetség (FIBA) honlapjának tájékoztatása szerint a három forduló után veretlen miskolciak a 16 csapatos mezőny legnagyobb ugrását mutatták be a szezonrajthoz képest, és már a hetedik helyen állnak - számol be az MTI.

A FIBA szakírója szerint Völgyi Péter együttese szolgáltatja egyelőre az idény szenzációját azzal, hogy a selejtezőből indulva - és a keretében viszonylag kevés nagy névvel - nagyszerű játékkal rukkol elő, és váratlan menetelését főként védekezésének és fegyelmezett játékának köszönheti. Paul Nielsen kiemelte, hogy a hangos szurkolók nagy segítséget jelentenek a DVTK Arénában, de a schiói győzelem megmutatta, hogy a Diósgyőr nem csak "otthoni csapat", a sikerek mögött pedig főként a Darcee Garbin-Kaila Charles-Lelik Réka trió áll - írják.

Az Euroliga másik magyar együttese, a nyeretlen SERCO UNI Győr egy helyet rontva a 14.. Ami a több magyar érdekeltségű klubot illeti, a Kiss Virágot és Studer Ágnest foglalkoztató török Mersin a negyedik, a Juhász Dorkával felálló olasz Schio a hatodik, míg Gereben Lívia csapata, a romániai Sepsi-SIC az utolsó, 16. helyen áll.

Ez is érdekelhet

Tóth Anna (jobbról, egy korábbi külföldi versenyén) is rajthoz áll az országos bajnokságon. Fotó: magánarchívum
Teljes a diósgyőri csapatlista
SportMiskolc
Atlétika: a hétvégén Budapesten rendezik a sportág legrangosabb hazai versenyét, a felnőtt magyar bajnokságot.
A zöld-fehérek otthona a vasutas sporttelep, a híres Kubik. Fotó: magánarchívum
Elkészült az elit mezőny sorsolása
SportMiskolc
Labdarúgás: az MLSZ Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Igazgatósága nyilvánosságra hozta az első osztályú felnőtt és utánpótlás bajnokságok menetrendjét.
DVTK stadion
Nemzetközi kupameccset játszanak Diósgyőrött
SportMiskolc
Labdarúgás: Hapoel Tel-Aviv - Ludogorets Razgrad találkozónak csütörtök este a DVTK stadionja ad otthont.
Craig Martin a Maciknál játszik majd a soron következő idényben. Fotó: magánarchívum
Kanadai csatárt igazoltak a Macik
SportMiskolc
Jégkorong: Craig Martin a DVTK Jegesmedvék Erste ligás együttesében folytatja pályafutását.