Ugrás a tartalomra

Győzelemmel búcsúzna szurkolóitól a MEAFC-Peka Bau

Létrehozva
A MEAFC-Peka Bau NB I/B, Piros-csoportos férfi kosárlabda csapata a 13. forduló keretében, december 15-én, pénteken a Phoenix-MT Fót gárdáját fogadja az Egyetemi Körcsarnokban.
Kép
Fotó: magánarchívum

A 17 óra 30 perckor kezdődő találkozó előtt dr. Váczi Péter, a miskolciak vezetőedzője a következőképpen várja az év utolsó, ráadásul hazai összecsapását: Utolsó idei meccsünkön megpróbáljuk a múlt héten, a BKG PRIMA ellen mutatott védekezésünket összegyúrni a hazai pályán mutatott attraktív támadó játékunkkal. Egy jó formában lévő Fót érkezik hozzánk, aki pont előttünk áll a tabellán. Nagy csatára számítok, ahol minden mozzanatnak, történésnek komoly jelentősége lehet. Kisebb betegségekkel, sérülésekkel küzdünk ugyan, de hazai pályán szeretnénk lelkes szurkolóinknak mi is odarakni egy ajándékot a karácsonyfa alá!

Ez is érdekelhet

Peknyó László szerint rászolgáltak a győzelemre. Fotó: magánarchívum
Miskolci siker Debrecenben
SportMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Labdarúgás: Borsod-Abaúj-Zemplén megyei női kispályás, csökkentett pályaméretű bajnokság, 2. forduló.
kézilabda
Kohlrusz vezérletével simán nyertek a piros-fehérek
SportMiskolc
Kézilabda: NB II férfi, B-csoport, 2. forduló.
A boldog diósgyőri lányok az eperjesi torna után. Fotó: DVTK
Másodikok lettek Szlovákiában
SportMiskolc
Eperjesen szerepelt a hétvégén a DVTK Ongropack NB I-es női csapata.
Feczkó Tamás annak örült, hogy játékosaik átérezték a mérkőzés súlyát. (Képünk korábban készült.) Fotó: magánarchívum
Mindenki mindent megtett
SportMiskolc
Tíz hónap kihagyás után nyert hazai bajnoki mérkőzést a diósgyőriek focicsapata.