Ugrás a tartalomra

Női kosár: Völgyi Péter lett az év edzője

Létrehozva
​​​​​​​Több várományosa is volt a címnek, akik közül a legnagyobb teljesítményt mégis Völgyi Péter, a DVTK Hun-Therm edzője érte el csapatával. Az együttes bámulatosan szerepel az Euroligában, a remények szerint biztosan bejut a negyeddöntőbe is.
Kép
Fotó: dvtk_eu

Völgyi Péter lett az év edzője, olvasható a Nemzeti Sport pénteken megjelent évértékelő összefoglalójában. Mint írják, bár voltak kandidálók a címre, Székely Norbert negyedik helyig vitte a női válogatottat az Európa Bajnokságon, a nemzeti csapat másodedzője, Cziczás László bajnoki döntőt játszott a Győrrel, míg Gáspár Dávid duplázott idehaza, de szerintük a legnagyobb teljesítmény mégis Völgyi Péteré volt.

A szakember együttese, a DVTK Hun-Therm kis híján az előző évadban is továbbjutott Euroliga-csoportjából, a jelenlegiben viszont ez biztosan sikerül majd, hiszen nyolc győzelemmel és két vereséggel második, miközben a honi élvonalban mind a kilenc fellépésén nyert, emelik ki az értékelőben.

Ez is érdekelhet

Tamás Márk távozott
SportMiskolcVilág
Labdarúgás: külföldön folytatja pályafutását a diósgyőriek rutinos védője.
Völgyi Péter szövetségi kapitány, a DVTK szakmai igazgatója. Fotó: magánarchívum
Irány Berlin, ahol a franciákkal kezdenek
SportMiskolcVilág
A német fővárosban pénteken kezdődik a női kosárlabda-világbajnokság.
Képernyőre kerül a DVTK
SportMiskolcBelföld
A Magyar Labdarúgó Szövetség nyilvánosságra hozta a Mol Magyar Kupa 3. fordulójának programját és órarendjét.
Rajt a világbajnokságon
SportMiskolcVilág
Diósgyőri harcosok is a ringbe lépnek.