Ugrás a tartalomra

A nemzetközi mezőnyben is a legjobbak között a Miskolci Jégvirágok

Létrehozva
Országos és nemzetközi szinten is újabb, hihetetlen sikerekkel népszerűsíti a várost a Miskolci Jégvirág Korcsolya Klub.
Kép
A Frostwork Mix csapat a finnekkel is felvette a versenyt. | Fotók: magánarchívum

Január 20-22. között rendezték meg a Budapest Cup nevű nemzetközi kupát, ami egyben az országos bajnokság is a szezonban, tehát két érem megszerzésére is lehetőség adódott.

A miskolci klub csapatai le is csaptak erre: a Team Frostwork Tiny pre juvenile kategóriában csupán 0,18 ponttal maradt le az első helyről, megszerezve így az országos második helyet, a nemzetközi mezőnyben pedig – kilenc csapat között – szintén ezüstérmes helyen zárt.

A Team Frostwork Mix csapat besöpörte az országos bajnoki címet, méghozzá úgy, hogy 10 ponttal növekedett a pontszámuk az előző, brno-i verseny óta.

Kép

– Hogy még büszkébbek lehessünk, a nemzetközi díjazásnál Mix csapatunk 11 csapat közül a második helyen végzett – tájékoztatta lapunkat Bolobásné Szabó Anita egyesületi elnök. – Ez azért is nagy szó, mert egyetlen finn csapat tudott csak több pontot elérni a miskolci lányoknál. A harmadik és negyedik helyeken is finn csapatok végeztek, akik köztudottan a világ legjobb szinkronkorizói közé tartoznak.

Hozzátette, a Jégvirág Korcsolya Klubnál támogatókat keresnek, hogy a csapatok minél tovább versenyezhessenek, és folytatódhasson az a színvonalas szakmai munka, aminek köszönhetően város- és országszerte, de már nemzetközi szinten is egyre komolyabb eredményeket érnek el.

Ez is érdekelhet

És akkor jött Acolatse
SportMiskolc
A DVTK idegenbeli bajnokit játszott pénteken este. A bajnoki címvédő FTC vendége volt a DVTK.
A dánok nyertek Dániában
SportMiskolcBelföldVilág
Folytatódott az aalborgi utánpótlás jégkorongtorna, amelyen a magyar U16-os válogatott is szerepel.
Húsz egyesület küld versenyzőt
SportMiskolc
Miskolcon rendezik a shito magyar bajnokságának második fordulóját a hétvégén.
Ötszettes csatát nyert a DVTK
SportMiskolcBelföld
123 perc alatt dőlt el a találkozó.