Ugrás a tartalomra

A Real Madrid és a Fradi U15 is összecsaphat hétvégén Miskolcon

Létrehozva
Magyarországon először lesz szabály egy versenyen, hogy csakis női gombfocicsapatokkal lehet indulni.
Kép
A DVTK legendái is asztalra kerültek a tavaly októberi Miskolc Kupán Fotó: Juhász Ákos

Tavaly első alkalommal rendezte meg a Miskolci Gombászok Gombfoci Egyesület a Miskolc Kupát. Most hétvégén, távol a Kocsonyafesztivál zajától ismét a Gyarmati Dezső Általános Iskola aulája ad otthont egy új, különleges megmérettetésnek, amit nőnap alkalmából tartanak.

- Huszonnyolc versenyző indul a kupán. A megnyitón a Miskolci Mazsorett Egyesület legfiatalabb növendékei lépnek majd fel. A köszöntőt Kovács Zsuzsanna, az önkormányzat Kulturális és Sport Osztályának vezetője tartja majd – vetítette elő a program részleteit Mágori László, a szervező egyesület alelnöke, aki azt is elmondta, sztárvendégként megjelennek az eseményen a DVTK korábbi és jelenlegi női focistái.

Kép

- Az első három helyezett kupát kap, de minden versenyzőt oklevéllel jutalmazunk majd. Ezen kívül számos felajánlás érkezett: gombfocicsapatokat, italokat, kozmetikai csomagot és könyvet is kiosztunk a résztvevő között. Nívós versenyre számítunk, amiből próbálunk hagyományt teremteni – mondta Mágori László, aki – a teljesség igénye nélkül – felsorolta, milyen női csapatokkal neveztek játékosok: a Real Madrid, a DVSC és a Valencia mellett asztalra kerül többek között a Fradi U15 és Svájc női válogatottja is.

Ez is érdekelhet

Három gólos hölgyvereség
Sport
Labdarúgás: Simple női liga NB I., 20. forduló: kikaptak a diósgyőriek.
Miskolci ezüstérem
Sport
Röplabda: magyar egyetemi és főiskolai országos bajnokság, Gödöllő.
Hét góllal kikapott a DVTK
Sport
Kézilabda: NB I/B férfi, 27. forduló: idegenben veszítettek a piros-fehérek.
Zayed Jótékonysági Futás a világ közösségeiért
SportBelföldKultúraÉletmódSzabadidőBulvár
Első alkalommal érkezik Európába a Zayed Jótékonysági Futás, amelynek kiemelt célja, hogy a sporton keresztül összehozza a világ lakosait, és lehetőséget teremtsen nemes célok támogatására, legyen az a kultúra, az egészségügy vagy az oktatás területén.