Ugrás a tartalomra

A Szentessel csapott össze az MVLC

Létrehozva
Szombaton négy mérkőzést játszottak az E.ON Férfi OB I-ben: három összecsapásra került sor a felsőházban és egyre az alsóban – írja a waterpolo.hu.
Preview Image
PannErgy-Miskolc - Metalcom Szentes – Mocsári László képgalériája

Az alsóházban mindössze egy mérkőzést játszottak a hétvégén, a Szentes Miskolcra látogatott. A buli hamar beindult, az első 100 másodperc alatt három gól esett, az adok-kapokból eleinte a szentesiek jöttek ki jobban, de hiába vezettek 6–3-ra a második etap derekán, a nagyszünetig sikerült a Miskolcnak ledolgoznia a hátrányt. A hazai csapat annyira elkapta a ritmust, hogy a harmadik periódusban egyből magához ragadta a vezetést és két góllal is ment, aztán ezt egyre csökkentette a Szentes, mielőtt ráfordultak a felek a negyedik negyedre. Az izgalmak ott sem maradtak el, a csongrádi alakulat egyenlített, fordított, majd ellépett kettővel, de 20 másodperccel a vége előtt egalizált az MVLC. És még maradt csavar a történetben, ugyanis a Szentes élni tudott az utolsó támadással, és 7 másodperccel a dudaszó előtt Szatmári Kristóf emberelőnyből megszerezte a győzelmet csapatának.

Az E.ON OB I, középszakasz, 4. fordulójának eredményeit a waterpolo.hu oldalon találják.

Ez is érdekelhet

Olimpikonok és világbajnoki szereplők randevúznak
SportMiskolc
Nosztalgiatalálkozót tartanak a DVTK egykori kiválóságai Miskolcon szeptember 4-én, pénteken délután.
Apatóczky Máté folytatja munkáját a piros-fehéreknél. Fotó: magánarchívum
Huszonhat meccs vár rájuk
SportMiskolcBelföld
Saját nevelésű játékosaikra építenek a piros-fehérek.
Nagy küzdelmet vívtak
SportMiskolcBelföld
A diósgyőri Gál Nikolett is rajthoz állt a magyar csapatbajnokságon.
Sáfrány Péterre nagy feladat vár a Genfi-tó partján lévő Lausanne városában. Fotó: magánarchívum
Ipponnal veszített
SportMiskolcVilág
Sárfány Péter nem ért el helyezést Svájcban.