Ugrás a tartalomra

Négy nemzet sportolói vetélkednek a „Keményben”

Létrehozva
A XI. Miskolci Sportiskola Kupát, egyben XXVIII. Víz Világnapi Nemzetközi Úszóversenyt április 5-6-án rendezik meg Miskolcon, a Kemény Dénes Városi Sportuszodában. A rangos eseményre hazánk képviselőin kívül további három nemzet sportolóit várják.

A népszerű, kétnapos eseményt a Miskolci Sportiskola Nonprofit Kft. rendezi meg. Hölcz Pétertől, a Miskolci Sportiskola versenyigazgatója, a Magyar Úszó Szövetség regionális vezetője tudatta, hogy pénteken 14 órakor kezdődik a nemzetközi esemény, ezt megelőzően, 13:45 órakor lesz a megnyitó. A futamok szombaton fél 10-kor kezdődnek.

– A 2016-es születésű sportolóktól kezdve a felnőttekig minden korosztálynak versenyzési lehetőséget biztosítunk – hangsúlyozta. – Túlvagyunk egy felkészülési cikluson, így lehetőség van a teljesítmények értékelésére, illetve a későbbi országos bajnokságok szintidejének teljesítésére is. Az 50 méteres számoktól a 400 méter gyorsig és vegyesig összesen 30 versenyszámot kínálunk. 14 hazai klubból, valamint Kassáról, Eperjesről, Iglóról, Ungvárról, Nagybányáról és Marosvásárhelyről 320 versenyző adta le a nevezését, akik közel 1500 rajtot produkálnak majd. A futamok befejeztével 143 eredményhirdetést tartunk. A rendező Miskolci Sportiskola kimagasló létszámban, több mint 40 fővel vesz részt a versenyen. Rajtuk kívül megyénket az Ózdi Úszó Klub és a Swimming Penthatlon Club képviseli még.

A nemzetközi úszóverseny, illetve a vasárnapi öttusa verseny miatt a sportuszoda nyitva-tartása az alábbiak szerint alakul:
április 5., péntek: 9:00-tól ZÁRVA
április 6., szombat: ZÁRVA
április 7-én vasárnap: 14:00-tól ZÁRVA.

Ez is érdekelhet

Olimpikonok és világbajnoki szereplők randevúznak
SportMiskolc
Nosztalgiatalálkozót tartanak a DVTK egykori kiválóságai Miskolcon szeptember 4-én, pénteken délután.
Apatóczky Máté folytatja munkáját a piros-fehéreknél. Fotó: magánarchívum
Huszonhat meccs vár rájuk
SportMiskolcBelföld
Saját nevelésű játékosaikra építenek a piros-fehérek.
Nagy küzdelmet vívtak
SportMiskolcBelföld
A diósgyőri Gál Nikolett is rajthoz állt a magyar csapatbajnokságon.
Sáfrány Péterre nagy feladat vár a Genfi-tó partján lévő Lausanne városában. Fotó: magánarchívum
Ipponnal veszített
SportMiskolcVilág
Sárfány Péter nem ért el helyezést Svájcban.