Ugrás a tartalomra

Nézze élőben a PannErgy-Miskolc – UVSE vízilabda meccset!

Létrehozva
Újabb élő sportközvetítéssel jelentkezik a Miskolc Televízió szombaton. Élőben követhetik figyelemmel a PannErgy MVLC – UVSE helyosztó találkozót a végjátékához érkező vízilabda OB I-ben.

Az alsóházi rájátszást idegenbeli sikerrel kezdte a PannErgy-MVLC az UVSE otthonában. A vízilabda élvonal helyosztói során idegenben is úgy indította a játékot a miskolci együttes, hogy megszerezhessék a számukra nagyon fontos sikert. Ez végül sikerült is, ugyanis 9-7-re győztek a miskolci pólósok.

A csapatok az alsóházi rájátszást úgy kezdték, hogy az egymás elleni korábbi eredményeiket is magukkal hozták. Így pedig az idegenbeli miskolci siker ellenére még az újpestieknél van az előny. A szabályok szerint ugyanis az a csapat nyeri a párharcot, amelyik hamarabb eléri a rájátszásban a hetedik pontot. A folytatást tekintve mindez azt jelenti, hogy a play-off alsóházának első fordulójában megszerzett sikerrel összesítésben 6-3-ra módosította a párharc állását az MVLC.

Az április 27-én, szombaton esedékes újabb, immáron a miskolci Kemény Dénes uszodában rendezendő találkozó során csak a győzelem a jó a PannErgy-Miskolcnak. Pontvesztés esetén az UVSE összesített sikerét hozza a mérkőzés, ha pedig győz a PannErgy-MVLC, a csapatok még egyszer megmérkőznek az újpestiek otthonában, és az az eredmény dönt majd.

A Miskolc – UVSE párharc győztese az Eger-Szentes párharcból továbblépő gárdával mérkőzik majd, ahol a tét a kilencedik hely, az itt alulmaradó pedig a 10. helyen zár. Amennyiben nem a miskolci pólósok győznek a szombati találkozón, akkor az Eger – Szentes párharc vesztesével küzdenek majd tovább a bajnokság 11. és 12. pozíciójáért.

A mérkőzést élőben közvetítjük a Miskolc Televízióban, valamint a minap.hu facebook oldalán szombaton 15 órától. Tartsanak velünk!

A közvetítést a MENTO Kft. támogatja. 

Ez is érdekelhet

A Macik védői is élvezik a bizalmat
Sport
Majoross Gergely szövetségi kapitány kihirdette a magyar férfi jégkorong-válogatott A-csoportos világbajnokságra készülő keretét.
Képgaléria
MEAFC - Jászberény
Kikaptak a Farkasok
SportMiskolc
Jobbak voltak a vendégek.
Veszített a Vasút
SportMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
„Ha pünkösdig játszunk, akkor sem rúgunk gólt” – vélekedett a miskolciak edzője.
A szünet után jött a fordulat
SportMiskolcBelföld
Nem sikerült itthon tartani a három pontot.
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanács Támogatási Program
A Miskolc Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.