Ugrás a tartalomra

Győzött a PannErgy, így idegenben dől el az újpest elleni párharc

Létrehozva
Az E.ON Férfi OB I. play-off alsóház 2. fordulójában az UVSE csapatát fogadta a PannErgy-Miskolc a Kemény Dénes Sportuszodában.
Kép

Csak a győzelem volt a jó a PannErgy-Miskolcnak. Pontvesztés esetén az UVSE összesített sikerét hozta volna a mérkőzés. Így azonban a csapatok még egyszer megmérkőznek az újpestiek otthonában, és az az eredmény dönt majd. (A Miskolc – UVSE párharc győztese az Eger-Szentes párharcból továbblépő gárdával mérkőzik majd, ahol a tét a kilencedik hely, az itt alulmaradó pedig a 10. helyen zár.)

Három negyed hazai fölényt, egy pedig döntetlent hozott. Ezzel pedig 11:6-os győzelmet aratott Popovics Miklós és Kendeházi Máté együttese.

Preview Image
Juhász Ákos képgalériája

A hazai csapat gólszerzői: 

Krasznai Bendegúz Róbert 4
Varga Bence Bendegúz 2
Dubinák Szabolcs 2
Várkonyi Ádám 2
Oltean Sebastian Stefan 1

A mérkőzést élőben közvetítettük a Miskolc Televízióban, valamint a minap.hu facebook oldalán - ahol a találkozó vissza is nézhető!



(A mérkőzés statisztikájáról többet ITT olvashatnak.)

Ez is érdekelhet

A diósgyőri nők is kikaptak
SportMiskolcBelföld
Hiába rúgtak két gólt az 5. fordulóban.
focilabda
Szoros meccsen bukott a Vasút
SportMiskolc
Labdarúgás: Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei I. osztályú bajnokság, 4. forduló.
A diósgyőriek a Budapesti Olimpiai Központ csarnokában, balról: Jászka Krisztián, Szarvas Adrián és Gergely Lajos versenyzők, valamint Fábián Kristóf edző. Fotó: magánarchívum
Gergely Lajos aranyérmes
SportMiskolc
Kick-box: a budapesti BOK-csarnokban rendezték a műfaj világkupa versenyét.
Bém Gábor jobb helyzetkihasználást várt. Fotó: magánarchívum
Ikszelt a tarcsi
SportMiskolc
Labdarúgás: hazai környezetben egy ponthoz jutott a piros-fehérek második együttese.