Ugrás a tartalomra

Új szakmai modellel lépnek fel 

Létrehozva
Szervezeti átalakítást hajtanak végre a Miskolci Sportiskola úszó-szakosztályában. 

Csütörtök délután ismertette a Miskolci Sportiskola az úszó-szakosztályában végrehajtott módosításait. A személyi cserék jelentette átalakítástól a hatékonyabb feladatmegosztást és a javuló működtetést várják. A Kemény Dénes Városi Sportuszoda VIP-termében tartott sajtótájékoztatón megtudtuk: a szakosztályvezető munkáját egy utánpótlás koordinátor és egy versenyigazgató segíti a továbbiakban.

Kép
Fotók: Juhász Ákos

A Miskolci Sportiskola ügyvezetője elmondta: az intézmény legnagyobb létszámú szakosztályáról lévén szó prioritásként kezelik, hogy az eredményes versenyeztetés mellett nagy létszámú tömegbázist építsenek ki. Éppen ezért – tette hozzá Illyés Miklós – az intézmény úszó-szakosztályát érintő új szakmai modell megteremtése lehetőséget biztosít arra is, hogy a világjárvány előtt eltervezett, az úszás elsajátítását az alapoktól biztosító képzésüket is elindítsák.

Hölcz Péter versenyigazgató elmondta: a versenyszervezés mára egy egész embert kíván, hiszen célunk, hogy Miskolcon még inkább színvonalasabb úszó viadalok kerüljenek megrendezésre– ezért is van annak komoly jelentősége, hogy az egyes vezetői teendőket sikerült szétszálazniuk és elhatárolniuk egymástól.

Kép

Az intézmény berkein belül két évtizedes szakmai múltat felhalmozó utánpótlás koordinátor, Simon Györgyi a változtatástól azt várja, hogy az Úszó Nemzet Programból kikerülő tehetséges csemeték a Híd-programon keresztül pár éven belül a szakosztály büszkeségei válnak.

Sajgó László újdonsült szakosztályvezető az eseményen végezetül kiemelte: a létesítmény kapacitását és infrastruktúráját, illetve a szakszemélyzet felkészültségét figyelembe véve minden adott ahhoz, hogy a sportág az eddigieknél is nagyobb népszerűségre tegyen szert Miskolcon és környékén. Céljuk az, hogy szélesebb bázisra támaszkodva sikeresen tudják kiválasztani és támogatni a tehetséges fiatalokat.

Ez is érdekelhet

focilabda
Szoros meccsen bukott a Vasút
SportMiskolc
Labdarúgás: Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei I. osztályú bajnokság, 4. forduló.
A diósgyőriek a Budapesti Olimpiai Központ csarnokában, balról: Jászka Krisztián, Szarvas Adrián és Gergely Lajos versenyzők, valamint Fábián Kristóf edző. Fotó: magánarchívum
Gergely Lajos aranyérmes
SportMiskolc
Kick-box: a budapesti BOK-csarnokban rendezték a műfaj világkupa versenyét.
Bém Gábor jobb helyzetkihasználást várt. Fotó: magánarchívum
Ikszelt a tarcsi
SportMiskolc
Labdarúgás: hazai környezetben egy ponthoz jutott a piros-fehérek második együttese.
Guzi Blanka világbajnok
Óriási siker! Guzi Blanka aranyérmet nyert a kujjangi öttusa-világbajnokságon
SportMiskolc
Öttusa: csodálatos eredményt produkált a Kínában zajló felnőtt világbajnokságon a diósgyőriek kiválósága.