Ugrás a tartalomra

Estére magyar bajnok lehet a DVTK

Létrehozva
18 órától hazai pályán bizonyíthatnak a mieink a Győr ellen.
Kép
Juhász Ákos fotói a két csapat május elseje ütközetéről

A Győr a döntő párharcra nem tudott ugyanazzal a kerettel kiállni, mint a korábbi fordulókban, hiszen Desteny Slocum sérülése miatt már korábban kikerült a keretből, emellett Bridget Carleton WNBA kötelezettségei miatt nem tudta vállalni a játékot a döntőben. Török Ágnes vállsérülést szenvedett Szekszárdon az elődöntőben. Dombai Réka kisebb bokasérülést szedett össze szintén az elődöntőben, és Christine Anigwe sem teljesen egészséges, ennek ellenére vállalta a játékot a győri meccsen. A Győr azonban még így is veszélyes ellenfél, és a harmadik meccsen azért fog pályára lépni, hogy még legalább egy meccsel meghosszabbítsa a döntőt. 

Ez lesz a hatodik egymás elleni mérkőzése a két csapatnak, eddig minden meccset a DVTK nyert meg. A felek két bajnoki-, egy Magyar Kupa és két döntő mérkőzést játszottak, azonban nem kérdés, hogy a soron következő minden eddiginél nagyobb jelentőséggel bír, hiszen a DVTK HUN-Therm története során először nyerheti meg a magyar bajnokságot abban az esetben, ha hazai győzelem születik kedden. 

Kép

Tippmix Női NB I. A-csoport rájátszás, bajnoki döntő - 3. mérkőzés

2024. május 7., kedd (Miskolc, DVTK Aréna)
18:00 DVTK HUN-Therm - SERCO UNI Győr

Mérkőzés információk

Helyszín

Miskolc, DVTK Aréna

3533 Miskolc, Vanger Vilmos u. 6. A. 

Kapunyitás: 17:00

 

(dvtk.eu)

Ez is érdekelhet

Új szerepkörben a szapporói hős
SportMiskolcBelföldVilág
A Macik Erste ligás csapatának eddigi asszisztense utánpótlás edzőmentorként és tehetség fejlesztési igazgatóként segíti tovább a DVTK Jegesmedvéket.
Diósgyőri atléta a váltó világbajnokságon
Sport
A fekete kontinensen lévő Botswanában a diósgyőri Tóth Anna is rajthoz áll.
Csollák Márkó a kosárban maradt
Sport
Majoross Gergely szövetségi kapitány harmincegy tagúra csökkentette a világbajnokság előtt álló magyar jégkorong-válogatott keretét.
Egerben lesz az edzőtáboruk
SportBorsod-Abaúj-Zemplén
Akárcsak a korábbi években, ismét Heves vármegye székhelyén tartják majd régiónk labdarúgó játékvezetőinek nyári továbbképzését.