Ugrás a tartalomra

Jégvirágos győzelem a hónap csapata versenyben

Létrehozva
A korcsolya klub a szavazatok több mint felét szerezte meg online voksolásunkon.  

A Minap.hu, valamint a Miskolc Televízió Sportpercek című műsora májusban is meghirdette a Hónap sportolója/csapata szavazást, melyben olvasóink dönthették el, hogy előző havi teljesítménye alapján melyik helyi sportoló, illetve csapat érdemes a megtisztelő címre.

Szerkesztőségünk a voksolásra Kohári Szabolcsot, a DVTK ultrafutóját, a Jégvirág Korcsolya Klubot, valamint a Herman Ottó Gimnázium leány kosárlabdacsapatát jelölte. Mint ismert, Kohári Szabolcs megnyerte a Kassa-Miskolc Ultramarathont, a Jégvirágok szinkronban arattak szezonzáró győzelmeket, a Herman leány kosárcsapata pedig az országos diákolimpián lett ezüstérmes a miskolci Körcsarnokban. A szavazatokat május 13-a, hétfő reggel 9-ig vártuk, mostanra pedig az eredmény is publikus. 

A mintegy ezer beérkezett szavazat több mint fele, egész pontosan 54,6 %-a érkezett a Jégvirágokra, amely egyben azt is jelenti, hogy a korcsolya klub lett a hónap csapata áprilisban. A voksok 40%-át zsákolta be a Herman Ottó Gimnázium leány kosárlabda csapata, ezer a dobogó második helyét megszerezve, a bronzérmes helyre pedig Kohári Szabolcs futott be. 
 

Ez is érdekelhet

Győztek a pólósok
SportMiskolc
Alsóházi meccset játszottak pénteken.
Simán nyertek a németek
SportBelföldVilág
Tízezer néző előtt kaptak ki a magyarok.
Büki Ádámot díjazták, Kékesi visszavonult
SportMiskolcBelföld
Közgyűlést tartott a Magyar Sí Szövetség.
DVTK HUNTHERM - NKA Universitas Pécs 60-66
További két játékos távozik az ezüstérmes DVTK-tól
SportMiskolc
Két alapember hagyja el a klubot.