Ugrás a tartalomra

Új stadion épülhet Újpesten

Létrehozva
Ezt a klub elnöke jelentette be kedden.

Ratatics Péter, az OTP Bank Ligában szereplő Újpest elnöke a klub keddi sajtóeseményén elárulta, új stadiont kaphat az egyesület – ennek a lehetőségét egyelőre vizsgálják.

Úgy fogalmazott, a Szusza Ferenc Stadion már nem megfelelő, és lejárt az „életciklusa” – az Újpest első embere erről egyébként az economx.hu gazdasági portálnak is szót ejtett egy ugyancsak kedden publikált interjúban.

Az M4 Sport idézi az elnököt a jelenlegi stadion kapcsán.

„Ha ránézek, vegyes érzéseim vannak: a hangulata remek, de már nem felel meg mindenben a 21. századi elvárásoknak. Legutóbb 800 millió forintért újították fel 2019-ben – és a tető ugyanúgy beázik. Ennek a stadionnak az életciklusa már lejárt. Nagyon-nagyon messze van már a magyarországi NB I-es átlagtól. (...) El kell, fogadjuk a tényt, hogy kell egy új stadion. Hogy ez ennek a helyén lesz-e, vagy pedig máshol Újpesten, az még túl korai kérdés lenne, de minden lehetőséget meg kell vizsgálnunk” – fogalmazott, hozzátéve: az új tulajdonosi kör nyitni fog a lila-fehér szurkolók felé.

Mint ismert, Roderick Duchatelet februárban jelentette be, hogy eladja az Újpest FC-t működtető gazdasági társaságot a MOL Vagyonkezelő Kft.-nek, március 21-én pedig hivatalosan is lezárult az adásvétel. Néhány napra rá a klub tudatta, hogy egyesül az Újpesti Torna Egylet és az Újpest FC labdarúgó-utánpótlása.

(A külső kép forrása: Facebook/Újpest FC)

Ez is érdekelhet

Hatgólos pólóvereség
SportMiskolc
Vízilabda, E.ON férfi OB I-es bajnokság, alapszakasz, 1. csoport, 13. forduló.
Lalik Petra harmadik lett
SportMiskolc
52. fedett pályás atlétikai magyar bajnokság és téli dobó bajnokság, Nyíregyháza.
Nem volt esélyük, simán kikaptak
Sport
Férfi kézilabda NB I/B, 19. forduló: diósgyőri vereség.
Védőjátékuk csődöt mondott
SportMiskolc
Férfi kosárlabda NB I/B, Piros csoport, alapszakasz, 21. forduló.