Ugrás a tartalomra

Tehetséges, ballábas, utánpótlás válogatott szélsőt vett kölcsön a DVTK

Létrehozva
A Ferencvárostől érkező Varga Zétény a következő idényben Diósgyőrben játszik.
Kép
Varga Zétény / Fotó: DVTK

A sportoló már a pénteki felkészülési mérkőzésen pályára léphet piros-fehér szerelésben az ausztriai edzőtábor utolsó összecsapásán - adta hírül portálunknak közleményben Demkó Norbert, a DVTK sajtófőnöke. 

- Nagyon örülök a lehetőségnek, hogy a DVTK-ban futballozhatok a következő idényben. Bizakodva tekintek a jövőbe és nagyon remélem, hogy minél többet fogok tudni segíteni a csapatnak az eredményes szereplésben - nyilatkozta Varga Zétény, a DVTK legújabb igazolása.

- Szimpatikus volt, amit felvázoltak elém, így nagyon szívesen váltottam. A szurkolótábor nagyon jó, a csapat összetartó és ez egy tökéletes lehetőség számomra a további fejlődéshez. A játékom véleményem szerint meglehetősen kiszámíthatatlan, szeretek sokszor váratlant húzni, az egy az egy elleni szituációkra építek és keresem is ezeket a párharc lehetőségeket. Bízom benne, hogy Diósgyőrben is sokszor tudom majd kamatoztatni az erényeimet és gólokkal, gólpasszokkal tudom segíteni a csapatot - fejtette ki. 

- A szakmai stáb januártól kezdve folyamatosan figyelemmel kísérte Zétény pályafutását - mondta el Bajúsz Endre, a DVTK sportigazgatója. - Rendkívül tehetséges fiatal játékosnak tartjuk. Nekünk nagyon fontos, hogy a támadásban olyan labdarúgónk is legyen, aki egy az egyben meg tudja bontani a védelmet és Zétény kíváló rúgótechnikája által sokszor eredményes is.

Ez is érdekelhet

Hatgólos pólóvereség
SportMiskolc
Vízilabda, E.ON férfi OB I-es bajnokság, alapszakasz, 1. csoport, 13. forduló.
Lalik Petra harmadik lett
SportMiskolc
52. fedett pályás atlétikai magyar bajnokság és téli dobó bajnokság, Nyíregyháza.
Nem volt esélyük, simán kikaptak
Sport
Férfi kézilabda NB I/B, 19. forduló: diósgyőri vereség.
Védőjátékuk csődöt mondott
SportMiskolc
Férfi kosárlabda NB I/B, Piros csoport, alapszakasz, 21. forduló.