Ugrás a tartalomra

Párizs 2024 - Beköltöztek az első magyar sportolók az olimpiai faluba

Létrehozva
A cselgáncsozó Pupp Réka és Gercsák Szabina az első két magyar sportoló, akik beköltöztek a párizsi olimpiai faluba.
Kép
Érkeznek a magyarok Párizsba. Fotó: MOB

A Magyar Olimpiai Bizottság honlapjának hétfői híre szerint a dzsúdósok vasárnap utaztak el a francia fővárosba a háttérstáb számos tagjával, például az orvosokkal együtt, a WizzAir olimpiai festésű gépével. 
Puppéknak a megérkezés nem volt zökkenőmentes, mivel az Orly repülőtéren a leszállást követően a biztonsági erők a küldöttségüket kiterelték a csomagkiosztó szalagoktól, mert egy gyanús csomagot találtak. Erről aztán kiderült, hogy egy nő ott felejtett nejlonszatyra volt.

A sportolók már a reptéren érvényesíthették az akkreditációs kártyáikat, a transzferjáratok kint várakoztak, úgyhogy ki-ki gyorsan eljutott a faluba, illetve a városi szálláshelyére.
Párizsban amúgy egyelőre viszonylagos csend honol, leszámítva a Szajna partját, ahol vadul ácsolják a mobillelátókat és minden további építményt, amit a szervezők megálmodtak az újító - nem a központi stadionra szorítkozó, hanem a város különböző pontjait bemutató - nyitóünnepséghez.

Pupp Rékáék csak Párizsban számítanak az első magyar sportolóknak, mivel a magyar küldöttség két vitorlázója, a világ- és Európa-bajnok Érdi Mária, valamint az Eb-második Vadnai Jonatán már versenyeik helyszínén, Marseille-ben tartózkodik.

Ez is érdekelhet

DVTK HUNTHERM - NKA Universitas Pécs 60-66
További két játékos távozik az ezüstérmes DVTK-tól
SportMiskolc
Két alapember hagyja el a klubot.
Muaythai gála lesz Miskolcon
SportMiskolcBelföld
Június 6-án, szombaton ismét felpezsdül a küzdősportok világa.
Bulgáriában lép szőnyegre
SportMiskolcVilág
Szamokovban mától rendezik a birkózók U15-ös korosztályának Európa-bajnokságát.
Rúsz Márton az Év játékvezetője
SportMiskolc
Tizenötödször tartották a Magyar Labdarúgó Szövetség díjátadó gáláját.