Ugrás a tartalomra

Milák és a millák - mutatjuk, mennyi lehet az annyi

Létrehozva
Az olimpiai éremszerzés nem csak múlhatatlan dicsőséget hozhat egy sportolónak, de komoly anyagi vonzatai is vannak: idén ötmillióval nőtt a tét.

Egy sportoló eltökéltségét nehéz megkérdőjelezni, akik pedig az olimpiáán állnak rajthoz valamilyen sportágban, azok számára az anyagi haszonszerzés olyan hátul kulloghat a gondolataik között, amilyen távol járt Erik, az angolna a 2000-es olimpián a százméteres gyorsúszás világrekordjától.

Mégis: az állam honorálja a sportolók teljesítményét, most pedig az is kiderült, melyik szín mennyit ér az érmek közül.

Kép
Az MTI által közzétett táblázat a jutalom mértékét egy főre tünteti fel, nettósítva, fotintban.

Az MTI adatai szerint egy aranyérem nettó 55 millió, egy ezüst 39,27 millió, míg egy bronz 31,35 millió forint jutalommal jár. Egészen a nyoldaik helyezésik számíthatnak a sportolók honoráriumra.

Ezek szerint például Milák Kristóf - akinek a győzelmét a Swimswam magazin elemzői 200 méter pillangón 60 százalékra tették - de a tippek szerint a 100 métren is van esélye dobogóra állni - összesen 110 milliót szakíthat. Eddigi egyetlen érmesünk, Muhari Eszter már biztosan nem megy haza üres zsebbel Párizsból: az ő teljesítményét 31.350.000 forinttal jutalmazzák.

A pénzdíj egyébként a legcsillogóbb érem tekintetében Magyarországon ötmillióval nőtt négy év alatt: a kormány 2020. december 8-án jelentette be, hogy az addigi 35 millió forintos bónuszt 50 millióra emeli, ezzel pedig hazánk minden országot figyelembe véve a hatodik volt a rangsorban a jutalmak mértékét tekintve az előző olimpián. Idén ezt toldották meg ötmillióval.

Ez is érdekelhet

A diósgyőri harcosok és edzőik Dunakeszin. Fotó: magánarchívum
Hat aranyérmet harcoltak ki
SportMiskolc
Szombaton Dunakeszi adott otthont a muaythai szakág országos bajnokságának.
A vasárnapi mérkőzésen a hazai pálya előnye dönthet a piros-fehérek javára. Fotó: magánarchívum
Este helyett délután ejtik a korongot
SportMiskolc
Vasárnap hazai pályán, a népkerti jégcsarnokban fogadja ellenfelét a diósgyőriek hokicsapata.
Egri Klaudia (piros-fehérben) jól játszott. Fotó: magánarchívum
Három szettben győztek
SportMiskolc
A diósgyőri piros-fehérek női röplabdázói szombathelyi riválisukat fogadták saját arénájukban és játszmaveszteség nélkül diadalmaskodtak szombaton este.
A diósgyőriek alárendelt szerepet játszottak a kiváló hajdúságiakkal szemben. Fotó: magánarchívum
A debreceniek nem kegyelmeztek
SportMiskolc
Férfi kézilabda NB I/B, 8. forduló.