Ugrás a tartalomra

Curtisnél elszakadt a cérna, nekiment egy fociszurkolónak

Létrehozva
Mindez egy öregfiúkmeccsen történt.

Tavaly ősszel tragikus hirtelenséggel, 44 éves korában elhunyt Erőss Róbert sportvezető. Emléke előtt tisztelegve gyűltek össze a sportág kedvelői Egerben, ahol több mérkőzést is rendeztek.

A gálameccseken Juhász Roland, Torghelle Sándor, Czvitkovics Péter, Bárányos Zsolt és Lencse László is pályára lépett, az Újpest csapatát pedig Curtis is erősítette. A lilák „rapperként” befutott egykori játékosának szerepeltetése azonban nem sült el túl jól.

Curtist az egyik néző ugyanis folyamatosan gyalázta még a díjkiosztó közben is, Curtisnél pedig elszakadt a cérna: egyszerűen kiment és heves ordítozás közepette pofon csapta a szurkolót.

Az esetről készült videót ITT tekintheti meg.

 

Ez is érdekelhet

A tornának a miskolci jégcsarnok ad otthont. Fotó: magánarchívum
Miskolcon játszanak a tizennyolcasok
SportMiskolc
A népkerti jégcsarnokban rendezik a Négy Nemzet Tornája elnevezésű utánpótlás viadalt.
A DVTK első helyezett csapata. Fotó: magánarchívum
Aranyérmes a DVTK
SportSport
Kiskunfélegyházán rendezték az NB III-as csapatbajnokságot.
Balayera 12 pontot gyűjtött. Fotó: magánarchívum
Három pontos diósgyőri siker
SportMiskolc
Kosárlabda: szerdán este Görögországban kupázott a diósgyőriek együttese.
Argentínai képeslapok
SportMiskolcVilág
Kajak-kenu: a napokban Dél-Amerikában rendezték a maratoni világbajnokságot.