Ugrás a tartalomra

Tóth Anna remek teljesítménnyel kezdte az idei fedettpályás szezont

Létrehozva
Kazahsztán fővárosában, Asztanában kezdte meg a nemzetközi fedettpályás szezont a DVTK felnőtt világbajnoki induló atlétája, Tóth Anna, ahol bejutott a döntőbe.
Kép
Tóth Anna Asztanában is hozta a formáját. Fotó: dvtk.eu

A 2025. január 25-én megrendezett Gold Meeting Tour állomásán állt rajthoz, ahol kiváló teljesítményt nyújtva bejutott a döntőbe, és végül az ötödik helyen végzett. A Gold Meeting Tour fedettpályán a legmagasabb kategóriájú nemzetközi felnőtt verseny, amelyen a világ legjobb atlétái mérik össze tudásukat, így komoly kihívás várt Tigyi József tanítványára.

A fiatal sprinter előfutamában 8.16 másodperces időeredménnyel a harmadik helyen zárt, amivel automatikusan kvalifikálta magát a döntőbe. A fináléban is hasonlóan kiegyensúlyozott futást mutatott be, és 8.17-es idővel az ötödik helyen ért célba. 

Eredménye különösen biztató, hiszen tavaly ilyenkor még nem sikerült 8.20 másodperc alá kerülnie, idén viszont ez már a januári Nyíregyháza Openen is és most is összejött.

A DVTK kiválósága, Tóth Anna is elégedett volt az eredményével: „Cél volt a döntő, azonban igyekeztem helyén kezelni, hogy ez mégiscsak egy Gold verseny, tehát elég kemény lesz a mezőny. Így aztán nagyon örültem, hogy sikerült döntőbe jutnom, abszolút elégedett vagyok az időeredménnyel, hiszen tavaly ilyenkor még nem sikerült ilyen időket futnom"- nyilatkozta.

A teljes cikket lásd a dvtk.eu oldalon.

 

 

 

Ez is érdekelhet

Miskolci nézők is szurkoltak a mieinknek a svájci fővárosban. Fotó: magánarchívum
Osztrák siker Zürichben
Sport
Második mérkőzését is elveszítette a magyar férfi jégkorong válogatott az elit csoportos világbajnokságon.
A diósgyőri Csollák Márkó is játszott a finnek ellen. Fotó: DVTK
Nem a finneket kell megverni
SportMiskolc
Svájc fővárosában megkezdődött a férfi jégkorongozók elit csoportos világbajnoksága.
Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, Fürjes Balázs, a NOB tagja és Gyulay Zsolt, a MOB elnöke (balról jobbra). Fotó: MOB/Bodaki Márk
Elfogadták a téli olimpiai beszámolót, Büki Ádám teljesítménye is napirendre került
SportMiskolc
Ötkarikás mozgalom: a Danubius Hotel Hélia adott otthont szombaton A Magyar Olimpiai Bizottság közgyűlésének.